Historia est magistra vitae.

Így kezdődött a gimnáziumi latin nyelvkönyvünk első leckéje. Így igaz, a történelem az élet tanítómestere.  A régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet tanulni.

Ez jutott eszembe, mikor azon gondolkoztam, hogy írjam le azt, amit a demokráciáról gondolok.

Igen, érdemes a szót, és az első demokráciát elemezni. Viszont sok minden egyéb dologban is egyet kell értenünk, ahhoz, hogy remény legyen a végkövetkeztetések egyezésére. Ez azért hosszabb, mint 1000 szó, amit szabtam egy-egy beírás körülbelüli határának.

Ha már itt tartunk, úgy alakult, hogy eddig kékkel írtam a hosszabb idézeteket, zöldek az idézetek közbeni megjegyzésemet. Akkor, ha nem felejtem el, szürkével fogom írni azokat a szövegrészeket, melyek nem szorosan tartoznak a tárgyhoz. Tehát ezt az egész bekezdést szürkével írhattam volna.

Próbáljuk ki. Valós identitásom rejtve van a Rhéman név mögé. Nem elbújni akarok, hanem lehetővé akarom tenni, hogy életem valós tényeit úgy tudjam felidézni, hogy nem kell attól tartanim, hogy valami indiszkréciót követek el.

Térjünk vissza a gimnáziumhoz. Nagy szerencsém volt, az akkor jó hírű rózsadombi gimnáziummal, és hajdan papnak készülő osztályfőnökömmel, aki latint, és matematikát tanított. Jóval a tananyagot meghaladóan ismertette meg velünk az ókori történelmet, a görögöt, és a latint egyaránt.

Hosszú időt szánt Periklész korára, és a görög demokrácia kialakulására.

Megpróbálom röviden összefoglalni.

Az athéni demokrácia:

Athént a ionok alapították. Kezdetben királyok uralkodtak, de a földbirtokos arisztokrácia a démosz (nép) segítségével elűzte őket. Új államforma, arisztokratikus köztársaság jött létre. A szabad görögök, tehát két társadalmi csoportra, arisztokratákra, és a demoszra tagozódtak. A görög gyarmatosítás hatására jelentősen fejlődött az ipar (kerámia, szövet, fémek) és a kereskedelem, ezért megnőtt a démosz vezető rétegeinek gazdasági ereje (kereskedők, iparosok, hajósok), akik a nép szélesebb köreire támaszkodva politikai támadást indítottak az arisztokrácia ellen a politikai hatalom megszerzéséért.

i. e. 621 -ben Drakón írásba foglalta a törvényeket („drákói szigor”)

i.e. 594-ben Szolón eltörölte az adósrabszolgaságot, elengedte az adósságokat, kiterjesztette a politikai jogokat, ezért többen katonáskodhattak és szólhattak bele a politikába.

A jogkiterjesztés alapja a vagyoni helyzet volt. A vagyon határozta meg a politikai jogokat (népgyűlés, tisztségviselés) és a kötelességeket (adózás és a katonáskodás). Ezen intézkedés hatására megnőtt a flotta szerepe (kereskedők, hajósok), és megnőtt a nehézfegyverzetű gyalogos katonák, a hopliták száma (kereskedők, kézművesek).

Peiszisztratosz (i. e. 560-527) meg szerezte a hatalmat a démosz segítségével és türannoszként (= zsarnok) háttérbe szorította az arisztokráciát a nép számára hozott kedvező döntésekkel.

i. e. 508-ban Kleiszthenész teljessé tette a demokráciát a polgárok számára.

A görög perzsa háborúk (i.e. 492-448) után Athén nagyhatalommá vált és jelentős fejlődésnek indult. 

Periklész sztratégoszként, bevezette az állami munkáért való fizetést, tiltotta a magas jövedelműek hivatalviselését,  pontosan szabályozta a polgárjog kérdését.

Intézkedéseinek hatására Athénban virágzott a kereskedelem és a művészetek. Ekkor volt a városállam fénykora.

A legfőbb hatalmat,[kratosz (uralom, erő)], a nép [Demosz] gyakorolta. A démosz a szavazati joggal rendelkező "nép", a szabad ember, de minden vagyoni megkülönböztetés nélkül.

Ez a kormányzati forma a demokrácia, népuralom. Lényege, egy ember, egy szavazat, Az ügyekben a többségi szavazat dönt. Cserép szavazást tartottak szinte minden lényeges kérdésben.

Csak érdekesség ként említem meg, hogy évente tartottak szavazást arról, hogy kit száműzzenek. 6000 szavazat elég volt ahhoz, hogy akár a leghatalmasabb embert örökre száműzzék Athénból.

Athénban közvetlen demokrácia volt, ma úgy mondanánk bázisdemokrácia. A polgárok minden kérdésben közvetlenül szavaztak. Ez az akkori városállamok lakosságát tekintve megoldható volt.

A latinok köztársasága:

Az ókori Római Köztársaság az ókori Római Királyság utódja, és i. e. 509-ben jött létre, miután a elűzték a királyi családot.

Az államszervezet fő intézményei a szenátus, a magisztrátusok (dictator; consul; praetor; censor; aedilis curulis; quaestor), és a népgyűlések voltak.

Szenátus : vének tanácsa, létszáma változó (300, 600, majd 900 fő, Augustus 1200-ra emelte). Feladata az állami vagyon ellenőrzése, a külügyek irányítása, törvény előkészítése, a népgyűlési határozatok jóváhagyása. Ma úgy neveznénk, hogy parlament. A végrehajtó hatalmat a consulok gyakorolták. Feladataik: a szenátus és a népgyűlés összehívás a, ezek tárgyalásainak vezetése, a hozott határozatok végrehajtása, bíráskodás és hadvezéri szerep. Ma köztársasági elnök, miniszterelnök, országgyűlés elnöke. De a consulok egyforma hatalommal rendelkeztek.

 A praetor feladata a polgári és büntetőbíráskodás, valamint a városi rend fenntartása volt.

A cenzor  az embereket vagyoni osztályba soroló és a szenátus névjegyzékét összeállító magisztrátus (hivatalnok). Feladata még az adók kivetése, államháztartás ellenőrzése, a vámok megszabása.

Az aedilisek a városi biztonságra ügyeltek, az ünnepi játékokat szervezték és felügyelték a középítkezéseket.

A qestorok az állami okmányokat őrizték, a hadsereg gazdasági ügyeit intézték és az államkincstárt kezelték.

Fontos tisztség volt a pontifex maximusé. Az ókori Rómában a pontifex maximus a legfelsőbb pap, a római vallás legmagasztosabb beosztása. Ez a beosztás kizárólag patríciusok számára volt elérhető egészen Kr. e. 254-ig, amikor is az első plebejus elfoglalta ezt a beosztást.

A vagyoni helyzet szerint besorolt polgárok (patriciusok) népgyűlésének a feladata volt a magasabb rangú hivatalnokok (consulok, censorok, praetorok) megválasztása, a senatus által hozott törvények szentesítése, a döntés háború és béke ügyében és a büntetőbíráskodás.

Róma lakosságának növekedésével egyre nagyobb politikai jelentőségre tettek szert a zárt nemzetségi szervezeten kívül álló plebejusok. A plebs, ez a társadalmi csoport felelt meg az görög demosznak, zömmel a betelepült környékbeliekből, kézművesekből, parasztokból és a leigázott latin törzsek tagjaiból tevődött össze. Állami hivatalokat, katonai és papi tisztségeket nem tölthettek be, viszont katonai szolgálatra voltak kötelezve. Politikai jogaik kiterjesztéséért vívott küzdelmük egyik eszköze a katonai szolgálat megtagadása volt. Először i. e. 494-ben éltek vele, amikor fegyveresen kivonultak Rómából, a patríciusok a háborús helyzetben kénytelen engedményeket tettek, létrehozták a két szent és sérthetetlen néptribunust. A tribunusoknak ellenvetési, illetve vétójoguk volt a magistratusok intézkedéseivel szemben (kivéve háborúban).

És ekkor jött, no, nem a Tenkes kapitánya, hanem Julius Caesar.

Szinte minden tisztséget betöltött, végül Pontifex maximus, consul, és néptribunus volt. (Egyszerre.) Megkapta az Imperator címet. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a római köztársaság.

A köztársaság egy államforma. A demokrácia egy kormányzati forma.

Mindkét esemény rámutat arra, hogy ha egy társadalmi csoport ki van rekesztve a politikai hatalom gyakorlásából, az politikai, társadalmi feszültségekhez vezet. ennek békés megoldása az, ha beleszólást engednek a hatalomba. Míg Athénban közvetlen demokrácia volt, már csak a mérete miatt sem lehetett az a latinoknál. Ne feledjük az internet nem régi találmány. :)

A latin képviseleti demokrácia lehetőséget nyújt a hatalom összpontosítására, és ezzel a demokratikus hatalomgyakorlás formálissá tételére.

Nem politizálok. Filozofálok. A politika a lehetőségek tudománya. Mint ilyen arról szól, hogy valamit hogy lehet megoldani. A filozófia meg arról szól, hogy mit kellene megoldani.

Egy ízben ezt írtam:

„A filozófia többnyire úgy jár el, hogy tesz egy, vagy több kiinduló premisszát.(Igyekszem elkerülni a nem közkeletű szavakat, de vannak esetek, amikor szükség van rájuk. A premissza előzmény, alapinformáció, kiindulópont. Mondjuk: „Utálom a kékszeműeket, neked kék a szemed, tehát utállak.” Ebben a mondatban az utálom a kékszeműeket a premissza. Az, hogy tehát utállak, egy következtetés, azaz konklúzió. Neked kék a szemed, egy megfigyelés, és mint ilyen egy logikai lánc tagja, mely a premisszából a konklúzióig elvezet. Egy premissza lehet egy másik logikai lánc konklúziója. Tehát a fenti példának lehet egy olyan előzménye, hogy: „Eddig minden kékszemű ártott nekem, tehát utálom a kékszeműeket.”)”

Most a premisszákat igyekszem sorba venni.

Kimaradt kedvenc római tisztségem a diktátori. Erről legközelebb.