Ónos eső-e a fagyott eső?

Persze egyszerű lenne közös kiindulási alapot találni, ha mindig tudnánk, hogy mi a tény.

Egyáltalán mire mondhatjuk, hogy tény?  Valójában csak arra, amit mi magunk tapasztaltunk, és meggyőződtünk róla, hogy érzékeink, műszereink nem csaltak meg.

Tehát figyeljük meg a jelenségeket. Keressünk magyarázatot arra, hogy, ami történt, az miért történt úgy, ahogy észleltük. Aztán jön a bizonyítás, megpróbáljuk a jelenséget előidézni. Többnyire kiderül, hogy valami lényeges dologról elfelejtkeztünk. A jelenségekhez, szorosan hozzátartoznak a körülmények. Mivel a magyarázatok többnyire túlmutatnak a konkrét jelenségeken, ezért a hipotézisünk, magyarázatunk, próbája az is lehet, hogy megjósolunk, egy még be nem következett eseményt, és vizsgáljuk bekövetkezésekkor, hogy mindenben úgy történt-e ahogy vártuk.

Tudom, ez nagyon elvontan hangzik, pedig nem az.

Téli reggel felkelek, és az úton, az éjjeli eső eredményeként jég van. „Na! ólmos eső esett!” állapítom meg. Hibás! Nem ólmos, hanem ónos. De lehet, hogy nem volt ónos, hanem rendes eső volt, mely megfagyott.

Azt nem nagyon kell magyarázni, hogy, ha a talaj hideg, és felsőbb légrétegek melegebbek, akkor a leeső eső szépen rá fagyhat az útra. Ez a fagyott eső.

Mi a helyzet akkor, mikor a hőmérséklet elosztás más. Felül 0 fok feletti, majd egy meglehetősen hideg, és a talaj mondjuk 0 fok közelében. Az a szerencsétlen eső elindul, a hideg sávba érve lehűl 0 fok alá, de nem fagy meg. Azaz folyékony marad, nem alakul ki jég. A halmazállapot változáshoz a nyugalomban lévő vízcseppnél kevés a 0 fok alá hűlés.

Amikor azonban az esőcsepp becsapódik, a halmazállapot változás hírtelen bekövetkezik. A tárgyakon olyan bevonat keletkezik, mintha ónnal öntötték volna le. Sajnos egyre többen ezt ólmosnak nevezik, szerintem hibásan.

Térjünk vissza a reggelhez. Ha fagy van, és a jég nem az ónos eső jellegzetes alakjában látható, akkor fagyott eső, van, ha esetleg kicsivel 0 fok feletti a hőmérséklet, és a jégbevonat olyan, mintha ónnal öntöttek volna le mindent, akkor ónos eső volt.

Megtehetem, hogy tiszta vizet óvatosan lehűtök fagypont alá. Láthatom, hogy folyadék. Ezután az edényt megütöm, hirtelen jéggé alakul az egész.

Ugye milyen könnyű tévedni, még hétköznapi, természeti jelenségek esetén is. Hát még társadalmi hatásoknál!

Az amerikai elnök magasnak találja a munkanélküliséget, alacsonynak a fogyasztást, kevésnek a költségvetés bevételét. Mit csinál? Leengedi a személyi jövedelemadót. Gondolnánk, hogy nagy csacsiság, még kevesebb lesz a költségvetés bevétele. És nem! Billnél több pénz marad, bízik a jövőben, elkölti. Többet kell termelni, munkahelyek teremtődnek, csökken a költségvetés kiadása, nő a bevétele.

Egy közép kelet európai országban nagy a munkanélküliség, alacsony a fogyasztás, kevés a költségvetés bevétele. Leeresztik az SZJA-t. Károlynál több pénz marad. Akkor, ha szegény félreteszi, mert lesz ez még rosszabb is. Akkor, ha gazdagabb, felül egy repülőre, és az Oxford Streeten elkölti. A költségvetés helyzete csak rosszabb lesz.

Miben van a két dolog közt a különbség? A jövőről alkotott képben, a bizalomban.

Akkor, ha egy még be nem következett esemény lefolyásáról van szó, nagyon nehéz jóslásokat tenni. Mindenképen kell valamilyen hipotézis, aminek alapján véleményt mond az ember.

Egy-egy tudományágra vonatkozó, általános nézeteket paradigmának hívják.

Paradigma a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy tudományos közösség minden tagja által elfogadott összegzését jelenti.

A természettudományokban ez többnyire a teljes tudományágra vonatkozik. A hétköznapi dolgokban, néha teljesen eltérő paradigmák léteznek egymás mellett. Elég arra gondolni, hogy míg egyesek elfogadják a műtrágya használatát, addig mások totálisan elutasítják. Természetesen mindkét csoport „tényeket” sorakoztat fel alátámasztásul. Mit, tényeket, szakértők véleményét.

Ez pedig nagy baj. Baj van a szakértőkkel, vagy a hivatkozással?

Ami tény, az tény?

Lehet, hogy nem mindenki ért egyet velem, de mások megismerésének egyik fontos eszköze, hogy beszélgetsz vele. Szinte mindegy, hogy miről, csak hagyd, hogy elmondja a véleményét. A legjobban persze a kulturált vitában adja ki magát az ember. Mondanom sem kell, hogy szeretek vitatkozni. Pontosabban szeretem a partnert meggyőzni az én igazamról.

Az utóbbi időben azonban úgy látom, hogy a kulturált, és bizonyos szabályokat követő vita helyét átvette az acsarkodás.

Írnék néhány szót a vitáról.

A vita első kérdése, hogy azonos alapvetésekből ind ki, vagy sem.

Egyszer már leírtam a következőt:

„A filozófia többnyire úgy jár el, hogy tesz egy, vagy több kiinduló premisszát.(Igyekszem elkerülni a nem közkeletű szavakat, de vannak esetek, amikor szükség van rájuk. A premissza előzmény, alapinformáció, kiindulópont. Mondjuk: „Utálom a kék-szeműeket, neked kék a szemed, tehát utállak.” Ebben a mondatban az utálom a kék-szeműeket a premissza. Az, hogy tehát utállak, egy következtetés, azaz konklúzió. Neked kék a szemed, egy megfigyelés, és mint ilyen egy logikai lánc tagja, mely a premisszából a konklúzióig elvezet. Egy premissza lehet egy másik logikai lánc konklúziója. Tehát a fenti példának lehet egy olyan előzménye, hogy: „Eddig minden kékszemű ártott nekem, tehát utálom a kék-szeműeket.”)”

Reménytelen egy eredményes vita, hacsak nem a premisszáról folyik, ha kiinduló premisszák nem azonosak.

Én azt mondom, hogy minden ember egyenlő. A pirézek emberek, tehát egyelőek, ebből következik, hogy ….. mindegy, de következik.

A vitapartner az mondja, hogy az emberek nem születnek egyenlőnek, a pirézek alacsonyabb rendűek, ebből következik, hogy…..

Mindegy, hogy mi következik, biztos nem az, ami az egyenlőségből.

Nyílván a premisszákat kell egyeztetni. Az alapvető kérdések azonban, tapasztalatom szerint, nagyon mélyen lévő meggyőződésen alapulnak.

Aki úgy nőtt fel, hogy a családi asztalnál azt hallotta, hogy milyen buták, műveletlenek, kártékonyak, és haszonlesők a pirézek, ezt a dolgot, mint megfellebbezhetetlen tényt fogja, szinte vallásos meggyőződéssel vallani.

Ez az a pont, ahol nincs értelme a vitának. Akkor, ha végkövetkeztetés, a konklúzió érdekében olyan kiinduló feltételben kell megegyezni, mely lehetetlen, nem érdemes vitatkozni.

Mondanék egy konkrét példát.

Ha valaki azt állítja, hogy minden cigány bűnöző, ezért Indiába kell visszatelepíteni őket, akkor, ha az ember nem ért egyet a minden cigány bűnöző premisszával, nos, akkor nem azon kell vitatkozni, hogy nem Indiába, hanem Romániába.

A hétköznapi beszédben sokszor nem is hangzanak el a premisszák, hanem mindjárt egy konklúzió hangzik el. A „pirézeket vissza kell küldeni, Afrikába!”

Ekkor, ha megkérdezed, hogy miért, többnyire valami tényállítást hallasz. „Mert odavalók.” „Mert tolvajok!” „Mert olcsón dolgoznak, és elveszik a munkát a magyarok elől.”

Ez az, amikor, ha nem akarod, hogy a partner ellenségeddé váljon, abba kell hagyni a vitát.

Sajnos többnyire a két állítás, bár kizárja egymást, tényként szokott elhangzani.

Pl. „A magyarok genetikailag különböznek az európaiaktól.” „A magyarok genetikailag nem különböznek az európaiaktól.”

Hát ez az, amikor a tény, hogy a tény, nem tény. Legalább az egyik állítás nem fedi a valóságot.

Legközelebb a tapasztalat, és a hipotézis dolgait nézném meg.

A kövirózsa másik neve fülfű.

Kaptam egy szép, nagy torokgyulladást. Elment tőle az életkedvem is. A kerti dolgokkal, meg szépen lemaradtam.

A torokgyulladás azonban tovább fejlődött, és egy munkaszüneti napon, reggel, pontosabban hajnalban arra ébredtem, hogy piszkosul fáj a bal fülem.

Félhét előtt az ügyelet sürgősségi részén voltam. Néhány perccel később a fül, orr, gége osztályon.

Apám is orvos volt, az öcsém is az. Nem a jól kereső, hanem a gyógyító. Mind ketten laborosok. Ki tesz a flaska vizelet mellé köszönő levelet, és teli borítékot?  Hat évvel a diplomám megszerzése után már többet kerestem, mint az osztályvezető főorvos apám. És persze kisebb volt a felelősségem. Nyaranta, míg egyetemre nem kerültem, apám fizetett valami bért, és kötelező volt a laborban dolgoznom. Meg is tanultam a labormunkát rendesen. Szóval valamennyire belülről is találkoztam a korházzal, és nem mind beteg.

Azonban az utóbbi 40-50 évben nem nagyon fordultam meg korházi osztályon. Volt ugyan három operációm, de attól eltekintve csak járó beteg voltam.

Az, hogy az osztály folyosóján ül valaki, és hozzá lehet fordulni, elég szokatlan a számomra. Úgy ülnek ott, mint szovjet szállodákban a gyezsúrnaja.

A fülészeten is ott ült a nővér. Kérdezte mit parancsolok, mondtam, hogy fáj a fülem. Tisztáztuk, hogy a sürgősségin már nyilvántartásba vettek. Közölte, hogy várnom kell, amíg bejön az ügyeletes orvos.

Fenn akadt a szemem. A mentőknél azt mondták, hogy ez a korház az ügyeletes. Orvos nélkül??!!

Amikor az idő közzel járt a fél nyolchoz, bátorkodtam megkérdezni, hogy mikor várható az orvos?

Nyolc, és kilenc közt van a váltás, hangzott a válasz.

Éles ésszel kitaláltam, hogy most is van orvos, csak alszik. Valószínűleg azt mondta, hogy csak akkor költsék fel, ha már hulla van. J

Persze, ha jajgattam volna, vagy a vér folyt volna belőlem, az más. De viszonylag jó a fájdalomtűrésem, vér nem folyt belőlem, ezért az őrszem úgy döntött, hogy a társadalomnak nagyobb hasznára van, ha pihen az ügyeletes, mintha engem ellát.

Összességében kétórányi várakozás után, jött egy szimpatikus, energikus szőke doktornő. Ellentmondást nem tűrően beparancsolt a vallató székbe. Tíz másodperc után közölte, hogy középfülgyulladásom van. 3-4 perc után recepttel, kezelési útmutatással távoztam.

Eltelt 5 nap. A fájdalom, már régen megszűnt, de szinte süket lettem a bal fülemre. Nyílván a gyulladás még meg van, és ez okozza.

Gondoltam egy merészet, és elmentem abba a korházba, ahová több mint 60 éve járok, ha van valami gondom.

Fülészet, osztály. Kicsi váró, már állóhely se nagyon van. Megtudom, hogy itt a korábban fekvő betegek kezelése folyik. Útba igazítanak. Irány a járó beteg rendelés. Egy paciens vár. Ez már gyanús. Az ajtón tacepao, tacepao hátán. Megtudom, hogy milyen telefonszámon kell előre bejelentkezni, és aki nincs bejelentkezve az csak akkor kerül vizsgálatra, ha az időponttal rendelkezők közt van idő rá.

Csütörtök volt. Felhívtam a megadott számot. Kedd estére tudtak volna időpontot adni.

Vártam félórát, ez alatt egy páciens jött ki. Egyetlen orvos rendelt.

Beültem a kocsiba, és elmentem abba a kórházba, ahol ügyeleti időben voltam. Irány az ambulancia. Zsúfoltság.

Átmentem az osztályra, bejelentkeztem az engem korábban ellátó doktornőhöz. Szerencsémre bent volt. Rövid 2 óra várakozás után ellátott, és azzal biztatott, hogy 7-10 nap alatt rendeződik a hallásom, de, ha nem, akkor megméri, hogy mennyire rossz.

A középfülgyulladás nagy fájdalommal járó, gyorsan kifejlődő betegség. Akkor, ha nem kezelik, elgennyed, és kifakad. Ez a hallás romlását, vagy elvesztését eredményezheti.

Fentiek tükrében inkább fizetném a 300 forintot, csak maradjanak itthon az orvosaink, és az eü. személyzet, és legyen legalább a korábbi szintű az ellátás.

Nem abba az irányba kellene haladni, mint a szociális temetés. Nem gondolom, hogy be kellene vezetni, hogy a beteget a család operálja meg.

A bal fülemre most sem hallok rendesen. Ha ráfekszem a jobbra, beszélhet hozzám az asszony, egy szót sem hallok. Minden rosszban, van valami jó. :)

Holnap azért kimegyek a kertbe. A zsálya gyönyörűen virágzik. Arról biztos csinálok képet. Ami biztos, biztos, ahogy lehet ültetek kövirózsát. Ezen a téren is teszünk egy lépést az önellátás irányába. Addig is használom a patikában kapható kövirózsa fülcseppet.