2014. április 30., szerda

Április.

Eltelt az április. Este még esett egy kis jég. Két napja nem mozdulok ki, mert összeszedtem egy torokgyulladást.
Előtte megérkezett Rita, az idősebb lányom, aki Franciaországban él, és a kisebbik középső unokám, J , Lara.
Tavaly egy Sweet Sixteen volt. Amióta nem láttam egy nő lett belőle.



A zöldséges kert kibővítése megtörtént. Ahol lehetett mezőgazdasági szövet takarást kapott. A takarás alatt mindenütt csepegtető cső van.

 


A paradicsomok, és a paprikák nagy része kiültetésre került. A kobakosok javarésze is szabad ég alatt van.




















 Számos fűszert átültettem, vidáman gyarapodnak.
 
 



A tomatillo lelkesen virágzik.




A Lestyán, már szinte fa.


Áprilisban az első , ami a kertből került az asztalra, húsvétkor, egy petrezselyem pesztós kenyér volt. Szép és finom.


Várom a májust. Még soha nem volt ennyi meggy, és cseresznye, és, ha nem hullik le a szilva is csúcsot fog dönteni.  Az időjárás siet 2-3 hetet, az orgona már elvirágzott.



2014. április 20., vasárnap

Melyik gyerekedet szereted jobban?


A CP nagy hangon vádolta a kialakult helyzetért a külföldet, és azok belföldi csatlósait. Választási programja abból állt, hogy „Megvédjük a CSP-t.”

Nem sokkal, de nyert. A hagyományoknak megfelelően, az SP elnöke gratulált, és lemondott.  Az SP frakciói, ugyancsak a hagyományoknak megfelelően egymást okolták a vereségért. Néhány ifjú só-párti megalakította a Bloody Mary osztagot (BMO). Zöld egyenruhájukat piros sapkával egészítették ki. Erre az NNP-sek barna sapkát rendszeresítettek.

A vörös sapkások rendszeres, nyilvános gyűléseket tartottak, és egyre határozottabban ítélték el azokat a munkanélkülieket, akiknek több gyerekük volt, és szinte a CSP-ból éltek. A barna sapkások éjjelente megtámadták a bankokat, betörték a kirakatokat, és egyre hangosabban követelték, hogy a bankok pénzét osszák szét a rászorulók közt.

Közeledvén a következő választás, a barna sapkás NNP-sek bejelentették, hogy fuzionálnak a CP-vel, ahonnan korábban kiváltak.

Ismét két párti lett volna az ország, ha néhány értelmiségi nem hozza létre a Harmadik Út Pártját. (HÚP)

Ők nyertek. A két tradicionális pártnak összesen 48% jutott.

A HÚP adta a miniszterelnököt, aki beiktatásakor a következőket mondta:

„Államelnök Úr, Tisztelt Parlament, Polgártársak!

Köszönnöm a bizalmat, azoknak, akik ránk szavaztak, és kérem a bizalmát azoknak, akik az ország vezetését másra bízták volna.

Hazánk minden lakosának, minden állampolgárunknak miniszterelnöke kívánok lenni. A szigetünkön lakó 4 500 000-nek, és a másutt élő 500 000-nek egyaránt.

A miniszter szó eredeti jelentése szolga. Szolgálni akarom hazámat, én leszek az első szolgája.

Feladatomnak tekintem, hogy a különböző irányzatok, elképzelések olyan megvalósítását oldjam meg, melyek egymást nem zárják ki. Közben tiszteletben fogom tartani az egyetemes szabadság jogokat, de érvényt szerzek annak, hogy a közösségünk tagjai, lehetőségük szerint támogassák az elesetteket, rászorulókat.

Évtizedek óta belviszályt okoz néhány nyitott kérdés.

Itt van mindjárt a só, vagy bors kérdése. Kijelentem, hogy ez nem kormányzati kérdés. Ez ízlés kérdése. Ebbe kormányom nem fog beleavatkozni. Nem tartozik ránk sem ez, sem a művészetek kérdése.

Helyes gazdálkodással megteremtjük a lehetőségét, hogy polgáraink szabadon alakíthassák ízlésüket, és sok  irányzatot ismerhessenek meg.

Nem fogunk beleszólni tudományos kérdésekbe. Lehetőségünkhöz mérten támogatjuk a kutatásokat, a tudományos akadémián keresztül. Az eddigi állami irányítású kutató intézeteket átadjuk az akadémiának.

Az oktatásban támogatjuk a versenyt. Az oktatás szabadsága fontos. Azt akarjuk, hogy a jövő fiatalsága legyen nyitott a világra, annak változásaira, az új eszmékre. Minden oktató maga választja meg, hogy oktatja tárgyát, mindössze a nemzeti minimum elsajátítása az elvárásunk. Természetesen tiltjuk a társadalomellenes eszmék oktatását, és terjesztését.

Végezetül a gyereknevelés támogatásáról. Mindkét megoldás mellett, és ellen lehet érveket felhozni, célunk a megfelelő kompromisszum megtalálása. Tudomásul vesszük, hogy időről időre más, és más megoldás adja az optimálist. Függetlenül attól, hogy melyik megoldásra szavaznának többen, nem fogjuk, vagy az egyiket, vagy a másikat támogatni, mert, mint mondtam a kisebbségben lévőket, véleményüket, érdekeiket is képviseljük. Nem szeretjük egyik gyerekünket sem kevésbé, mint a másikat. A kiegyezésre, a társadalmi békére törekszünk, mert ez szolgálja a haza, és polgárai érdekét.

Ehhez várjuk mindannyijuk támogatását.

Köszönöm!”



Eddig tart a kis mesém.  Te, kedves olvasóm, kit választanál, milyen beiktatási beszédet mondanál? A győzteseket képviselnéd csak? A többséged felhatalmazást ad-e a kisebbség jogfosztására?

Persze ne keress hasonlóságot az élet, és a mese közt. J

2014. április 19., szombat

Sóval, vagy cukorral?


Tamato Land (TL) az ENSZ 195 tagállama. A Karib tengeri szigetállam, köztársaság, és a demokratikus nézeteket vallja magáénak.

A már több mint 150 éves demokrácia úgy látszik két dolog kivételével azonos nézetre hozta a lakosokat. Az egyik, amiben kibékíthetetlen ellentét van a lakosok közt, hogy a legfőbb nemzeti eledelt, a paradicsomlevest sósan, vagy cukrosan kell enni. A cukor párt (CP) természetesen ragaszkodik a cukorhoz, bár abban toleráns, hogy répa, vagy nádcukor, és finomított, vagy nem. A Só párt (SP) mereven elutasított, minden féle édesítő szert. Ez volt a helyzet 100 éve.

A másik, amiben állandó vita van, a gyerekek utáni állami támogatás. A CP véleménye, hogy minden gyerek egyforma összeget kapjon, függetlenül attól, hogy hányadik, mennyit keresnek a szülei, csonka családban van, vagy sem. Ezt a juttatást családi pótléknak nevezték el.

A SP szerint, nem kell a családi pótlék, hanem a szülők jövedelméből fizetett adót vissza kell fizetni a szülőknek. Ezt adó-visszatérítésnek nevezték.

Ez az utóbbi probléma újabb, mint a só-cukorkérdés. Éppen 100 évvel ezelőtt, mikor a 4 évente esedékes parlamenti választásokon úgy nézett ki, hogy az SP nyer, a CP kitalálta, hogy kellene valami ígéret, ami a választókat átcsábítja. Ezért kitalálták a családi pótlékot (CSP).

Egészen addig nem volt a gyerekek miatt semmi juttatás. Azt vallották a polgárok, hogy gyereket vállalni öröm, és mindenki tartsa el a gyerekét.

A CP megígérte a családi pótlékot, minden gyerek után, havonta 1000 petákot. Arról hallgatott, hogy a pénz honnan lesz.

A szavazók bekapták a horgot, és fölényesen nyert a választáson a CP.

Az SP vezetője, elnöke, gratulált az ellenfél győzelméhez, és lemondott. Lemondásában utalt arra, hogy a CSP szociálisan érzéketlen, mert a gazdagoknak is ad, pedig nekik nincs rá szükségük, és egyébként is egy gyerek esetén indokolatlan a juttatás, inkább a gyerekteleneket kellene megadóztatni.

A keresők nagy részét csalódás érte, mert a CSP fedezetére megemelték az adót, és mert viszonylag nagy volt a munkanélküliség, és pont a munkanélküliek közt volt nagyobb a gyerek létszám, az adó emelkedése több volt, mint a kapott CSP.

A CP népszerűsége rohamosan csökkent.

Két év után korrigáltak a dolgokon, és az első gyerek utáni pótlékot megszüntették, csökkentették az adót.

Az SP új elnöke, az egyébként széthúzó pártot összefogta. Zárt a párt. Megszűntek az egyes frakciók közti viták. A két legnagyobb frakció, a bors, és a bazsalikom megszüntette a nyilvános, egymást lejárató vitákat. Sőt a bors frakció vezetője kijelentette, hogy nem ítélhető el az, aki a levest bazsalikomosan szereti. Még azon a héten a bazsalikomos frakció vezetője nyilvánosan evett a borsos levesből, és utána Bloody Maryt ivott.

A következő parlamenti választások előtt kiszivárgott, hogy szűk körben azt mondta az SP elnöke „olyan szegények nem lehetünk, hogy ígérni ne tudjunk.”

Rövid, de annál hevesebb választási kampány jött. Minden sarkon ingyen levest osztottak. A CP elhíresztelte, ha az SP nyer, megszüntetik a CSP-t.

Úgy látszott, ismét nyernek, de két héttel a választások előtt tromfolt az SP. Kijelentették, hogy a CSP-t változatlanul megtartják, sőt mindenki a gyerekek számától függően, az adójából visszatérítést kap.

Elsöprő győzelmet arattak. Bevezették az adó visszatérítést (AV).

A CP vezetője, főtitkára, gratulált a győzelemhez, de nem mondott le, mert, mint mondta az ígéret racionálisan teljesíthetetlen, és megosztja a társadalmat azokra, akik kapnak, és azokra, akik nem kapnak AV-t. Idézte az SP korábbi elnökét, aki szociális érzéketlenséggel vádolta őket, és felhívta a választók figyelmét arra, hogy, aki többet keres, többet kap vissza.

A CP-n belül kialakult egy csoport, mely azzal támadta a SP-t hogy a bors import, és aki azt létesíti előnyben az a külföldi cégek bérence. Válaszul az SP felhívta a figyelmet arra, hogy TL nem állít elő csak nádcukrot, minden répacukor import.

Erre kivált a CP-ből a Nemzeti Nádcukor Párt.(NNP). Rövid idő múlva a nemzeti zászló kék színében készült egyenruhában masíroztak az importot fogadó kikötőkben.

A következő választáson a CP nyert. Ügyes munkával kellő gyűlöletet keltett a kő gazdagok ellen. Programjában a CSP fejlesztését, és az AV megtartását ígérte. Hozzátette, hogy ez nem vonatkozik az igazán gazdagokra, akik az import hasznából élősködnek a szegények kárára.

Csak két dolgot nem mondtak meg, mit jelent a továbbfejlesztés, és ki a gazdag?

A szavazatok 60%-val nyertek.

Rövid idő múlva minden középületen hétköznap is lengett a nemzeti tetrakolor négysávos zászlaja, Aluk kék, a tengert szimbolizálva, felette barna, a sziget jelképének, feljebb zöld, a paradicsom növényt szimbolizálva, legfelül a piros, a bogyó színe.

Többen elkezdték hordani a nemzeti színeket a ruhájukon hétköznap is. Elterjedt, hogy nagy leépítések lesznek, és, aki borssal eszi a levest, azt kirúgják.

Valójában szép lassan kitört a gazdasági válság.

Kevesebb répacukor, bors kellett. Néhány import cég bezárt. A NNP egyenruhásai többször megakadályozták, hogy a műtrágya szállítmányok kirakodásra kerüljenek. A rendőrség, meg nem lépett fel, mert „Ők is cukorral szeretik, a mi kutyánk kölykei.”

Megszűntek a műtrágyaszállítások, mert a cégek befuccsoltak. Még egy ideig jöttek az export paradicsomért, de, mert a fuvar így, hogy ide a hajók üresen jöttek, megdrágult, a piac nagy részét a szomszéd államok elhappolták.

És ekkor jött a baj. A termés súlyos kalcium hiány tüneteit mutatta. Az export meghiúsult, a cégek nagy része tönkre ment, vagy nagy leépítések árán maradt lábon.
Komoly munkanélküliség lett.

Közelgett a választás. Ha jól számolom, akkor a CSP bevezetése óta a negyedik.


Ezzel folytatom legközelebb.

2014. április 17., csütörtök

Ne öld meg a szomszédod! 


Ahogy az emberek nagy csoportjának a viselkedését meghatározza a történelmi, gazdasági szükségszerűség, úgy az egyes emberét a genetikai öröksége, és a tanult viselkedési formák. 
Valahol már leírtam erről néhány dolgot, de vagy én vagyok ügyetlen, vagy törölték, tehát az alábbiakban egy részét megismétlem. 
 Tegyünk egy kirándulást a főemlősök világába. Először nézzük a Szumátra, és Borneó őserdeiben élő orangutánt. 
A hímek a nőstényektől külön élnek, és viszonylag nagy territóriumot foglalnak el élőhelyükön. A nőstények, és kölykeik ezeken a territóriumokon belül, többnyire magukban, de előfordul, hogy más nősténnyel, és kölykeivel együtt élnek. Egy hím birtokán belül több nőstény is kialakíthat territóriumot. A kölykök 6-7 éves korukban önállósodnak. 
Élőhelyükön nincs jelentős ragadozó, viszont a dzsungel nem bővelkedik táplálékban. Nincs tehát az anyáknak szüksége a hím védelmére. A csapatban élés viszont táplálékhiányhoz vezetne, vagy folyamatos nagy távolságú vándorlást igényelne. Ergo, a kölykök, és így a faj túllelését legjobban a választott életmódjuk szolgálja. 
 A gorillák kisebb családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb, ezüstös hátú hím vezet és védelmez. Az esőerdőkben, hegyi köderdőkben, ahol élnek bőséges a táplálék, jelentős ellenségük nincs, ragadozók csak a kölykökre veszélyesek. A családi közösségek megfelelő védelmet, biztonságot nyújtanak. 
 A csimpánzok zárt csoportokban élnek, ahol több hím és nőstény van együtt. Élőhelyükön veszélyes ragadozók élnek. Territóriumokat alakítanak ki, ezt az idegen csapat tagjaitól védik. A csapatban élés védelmet nyújt(hat) a behatolók ellen. 
 Az ember, a törzsfejlődés során, kb. 6 millió évvel ezelőtt vált külön a csimpánzétól. Feltehetőleg hasonló közösségben élt. A tartós csoport kialakulásának feltétele, hogy az egyén biztonságát szolgálja, Működjön kockázat közösség ként, és csoporton belül az agresszió minimális legyen. 
Úgy gondolom, hogy a szülők, és gyermekeik felépítésű család az utóbbi évtizedek terméke. A korábbi, nagyszülők, szülők, gyermekek, szóval a nagycsalád modellt az ipar megjelenése, a városiasodás bontotta, bontja le. Ténykérdés, hogy a mai modern társadalomban a szülők-gyerekek modell megadja a biztonságot, és a kockázatközösség, agresszió visszaszorítása az állam feladata lett. 
Filozofikusan szemlélve, az egyén lemond jogainak egy részéről, és azt a közösségre ruházza. Ez alól talán a kiskorú gyermek a kivétel, akinek természetes gyámja a szülő, és ezért gyakorolhatja a gyermek jogait, a gyermek érdekében. A társadalomban az egyén köteles részt venni a kockázatközösségből ráháruló feladatok ellátásában, az agresszió csökkentésében, és az egyéni, és közösségi biztonság kialakításában, és fenntartásában. 
Ha végig gondolod az írott történelmet, láthatod, hogy a társadalmi változások eredménye, hosszútávon, az egyes egyéneket érő agresszió minimalizálása." 
Létszámát tekintve egyre nagyobb, és nagyobb csoportok vallják magukat egy közösségbe tartozónak. A nagyobb közösség erősebb is. Ma már a globalizáció nemzetek feletti egységeket hoz létre. 
Ez a jövő útja. Ne öld meg a szomszédod, fogjál össze vele. Alkoss egy csapatot. 
Úgy gondolom, hogy demokratikus módon választott vezetők által irányított köztársaság, és a demokratikus elvek alkalmazása, a globalizáció irányába történő haladás a jövő útja.


Mindenkinek kellemes ünnepet kívánok. Húsvét után vala mást vennék elő. Mondjuk, hogy egy kormánynak képviselnie kell-e azokat, akik nem szavaztak rá?

2014. április 15., kedd

Mit csinál ma Anton Antonovics?


Mielőtt a fenti kérdésre megpróbálnánk válaszolni, beszéljünk az anyag szerkezetéről.

Filozófiai értelemben az anyag az a valami, ami az érzékelhető és a szüntelenül változó világ változásainak alapját hordozza.

Anyag vesz minket körül, és mi magunk is anyagból vagyunk. Az anyag létét érzékszerveinkkel érzékeljük. Azokat az anyagokat, melyeknek a vizsgálat körülményei közt van saját tárfogata, és alakja, szilárd halmazállapotúaknak nevezzük. Akkor, ha csak saját térfogata van, de az alakja mindig a tároló edény alakját veszi fel, folyadékról beszélünk.  A gázoknak nincs sem önálló térfogata, sem alakja.

Már az ókori görögök felvetették a kérdést, miből áll az anyag. Mivel a különböző anyagokat földből, levegőből, vízből, és tűzzel állították elő, ezért azt gondolták, hogy minden anyag ebből a négy elemből áll.

Voltak, akik abból indultak ki, hogy, ha veszek egyfajta anyagot, és elfelezem, mindkét félnek azonos a tulajdonsága. Ha ezt a metódust sokáig folytatom, akkor el kell jutnom egy olyan méretig, ahol már az anyagnak egyetlen építőköve van, és ezt az atomosz görög szó alapján, mely  oszthatatlant jelent, atomnak nevezték el.

Ma már tudjuk, hogy az atomok is tovább bonthatók, de akkor a kapott részek tulajdonságai, már nem azonosak a kiindulási anyagokéval.

Később azt is felfedezték, hogy egyes anyagok két, vagy több agyagból állíthatók elő, vagy azokra bonthatók fel. Ezeket molekuláknak nevezték el.

Azokat az anyagokat, melyek kémiai folyamatokkal nem bonthatók fel más tulajdonságú anyagokra, elemeknek nevezték el.

Akkor, még senki nem látott egyetlen atomot, de úgy kellett rá gondolni, hogy van valamilyen alakja, ezért azt tételezték fel, hogy apró golyók az atomok, és egymáshoz ragadt golyók a molekulák.

A mi mostani érvelésünk szempontjából ez egy jól használható, egyszerűsített modell.

Van, hogy egy következmény több premissza igénybevételével vonható le. Ezeket a premisszákat egy vonallal fogom elválasztani egymástól a jobb áttekinthetőség érdekében.

Az anyagi részecskék tulajdonsága, hogy állandóan mozognak. Minél melegebb egy anyag annál nagyobb az alkotó részecskéinek a mozgása. Melegítés hatására a részecskék sebessége növekszik.

Szilárd testek esetén a részecskék a tér egy kijelölt pontja körül kistágasságú rezgőmozgást végeznek.  Mivel onnan nem távoznak el, ezért állandó a térfogata, és az alakja a szilárd anyagoknak.

Akkor, amikor egy szilárd testet melegítünk, a bevitt hőenergia átalakul a részecskék mozgási energiájává, és, ha az elég nagy, akkor el tudnak szökni a tér, számukra kijelölt pontjától. a szilárd test megolvad. A folyadék melegítése során, ha az anyagra jellemző hőmérsékletet meghaladjuk, akkor a részecskék mozgási energiája le tudja győzni a köztük lévő vonzást, gáznemű halmazállapotba kerülnek. Itt már sem az alakjuk, sem a térfogatuk nem állandó.


Vegyünk egy képzeletbeli dobozt, amiben gáz van. Mit történik a belsejében? Apró golyócskák őrült módon rohangálnak, egymásnak, és az edény falának ütköznek. Minden ütközés nyomja az edény falát.

Avogadro olasz tudós meghatározta, hogy, ha ebben a dobozban annyi gramm gáz van, mint amennyi az anyag molekulasúlya, akkor 6,022·10 a 23-on darab részecske van. Ez örült nagy szám a hatos után még 23 számjegy.

Mi történik, ha a doboz méretét a felére csökkentem úgy, hogy közben a hőmérséklete állandó marad, és az anyag mennyisége sem változik?

 A doboz falára a gáz kétszeres nyomást fog gyakorolni, hiszen ahhoz, hogy egy részecske a falba ütközzön, fele annyi utat kell megtennie, tehát az ütközések száma a duplájára nő.

Vegyünk egyetlen részecskét, nevezzük el Anton Antonovicsnak.  Nem tudom megmondani, hogy hol lesz egy óra múlva. Azt azonban tudom, hogy ha kisebb térfogatba szorítom kétszeres nyomást fog kifejteni.
Ezt azért tudom megtenni, mert biliárdnyi olyan részecske van, mint a mi Antonunk, és egyformán viselkednek.

Tudom, hogy sok Antonovicsnak mi a reakciója a körülmények változására, de nem tudom, hogy mi a pontos mozgása egyetlen részecskének.

Ahhoz azonban, hogy a hús, vér Anton Antonovics mozgását előre lássuk, többet kell tudnunk róla.

Anton tengerész tüzér, végig szolgálta az első világháborút, ma a Julianus naptár szerint 1917 október 25.-e hajnal van. Éppen a reggelijét eszi az Auróra cirkálón.

Mi persze tudjuk, hogy nemsokára lőni fogja a téli palotát.

Mi lett volna, ha Anton az előző este jól bevodkázott volna, és mámorát aludná éppen ki. Elmaradt volna a Nagy Októberi Szocialista Forradalom?

Egy csudát, jött volna helyette Pável, vagy Szergej, esetleg Vologya.

A forradalom szükségszerű volt, az, hogy az ágyút ki kezelte, csak a véletlenen múlt.

A történelmi folyamatok szükségszerűen vezettek a forradalomhoz. Előre meg lehettet volna mondani, mint azt, hogy mi lesz, ha az edény térfogatát csökkentem.

Viszont sem a tüzér, sem a részecske Anton pontos sorsát nem lehet előre megjósolni.

Én azt vallom, hogy nem a nagy történelmi alakok írják a történelmet, ők csak végbeviszik azt, amit a társadalmi, gazdasági folyamatok a változásnak meghatároznak.

Egyetlen ember viselkedését nem lehet előre látni, de hasonló emberek nagy csoportjának a viselkedése előre megjósolható.


Nos, ennyit a történelemről. Kellene egy kicsit beszélnünk fajunk sikerének okáról. De azt legközzeleb.

2014. április 14., hétfő

A forradalom megeszi saját gyermekeit.


A girondisták az eddigi sikerekkel már elégedettek voltak, de az európai egyensúly felborulásától tartó Nagy-Britannia megszervezte az első franciaellenes koalíciót a Habsburg Birodalom, Poroszország, Spanyolország, Hollandia és Portugália részvételével. A megrendülő hatalmú girondistákat puccsszerűen megbuktatták a jakobinusok (1793. június 2.), akik a június végére elkészült, demokratikus köztársasági alkotmányt félredobva diktatórikus eszközökkel kormányoztak. Robespierre mellett a jakobinusok híres vezetői Danton, Marat és Saint-Just voltak.

A jakobinusok rendkívül kemény diktatúrát vezettek be (1793. június – 1794. július). Semmibe véve az emberi és polgári jogokat, kíméletlen terrort alkalmaztak. Letartóztatták és tömegével küldték vérpadra a forradalom valós és vélt ellenségeit, valamint minden rendű és rangú politikai ellenfelüket is. Így a sok ezer életet kioltó véres jakobinus diktatúrával biztosították a belső rendet és szilárdították meg hatalmukat. Diktatórikus módon láttak hozzá a gazdasági nehézségek megoldásához is.

A jakobinusok  az általános hadkötelezettség kihirdetésével hatalmasra duzzasztották a hadsereget. 1793 őszén már a jakobinusok uralták Franciaországot, de ennek ára több százezer bebörtönzött volt. 1793 októberében valamennyi girondit   halálra ítélték és lefejeztették.

A francia forradalom idején 40 000 embert küldtek nyaktiló alá, 200 000-et lőttek agyon, és 500 000-et zártak börtönbe.

1794-ben  belső tisztogatás indult a jakobinus táboron belül (Danton és Desmoulins,  is ekkor került nyaktiló alá).

Erről írt Madách az ember tragédiájában.  Danton Robespierre-hez: „De ím, ezennel felszólítalak, Hogy három hó alatt kövess ez úton.”

 Valójában Danton bátran viselkedett, a bírákkal éreztette megvetését és a halálos ítélet kihirdetése után így kiáltott fel: „Néhány gyáva haramiának áldoznak fel bennünket, de nem sokáig fogják győzelmük gyümölcsét élvezni. Magam után vonszolom majd Robespierre-t. A gyávát! Csakis én tudtam volna őt megmenteni”. Miközben a vérpadra vitték,a kordén zötykölődő Danton Robespierre házánál ezt kiáltotta: „Követni fogsz ezen az úton!” Amikor a nyaktilóhoz vitték, a tapsoló tömeget így utasította rendre: „Hallgass, háládatlan tömeg!” A hóhérnak pedig ezt mondotta: „Elég egy szíj is, a másikat tedd el Robespierre részére!”

Nemsokára Robespierre és támogatóinak hatalma is megdőlt: a Konvent 1794. július 27-én megbuktatta és hamarosan kivégeztette őket. Főleg a jakobinus diktatúra nyomán a forradalom legtöbb vezetője halott volt addigra és tömegek kezdték követelni, hogy vessenek véget az erőszaknak. Visszafogták a terrort, új alkotmány kidolgozásába kezdtek.

1795-ben ennek alapján megalakult a girondi szellemiségű Direktórium.

1799. november 9. elkövetett államcsínnyel végül Bonaparte Napóleon tábornok ragadta magához a hatalmat, és a Köztársaság Első Konzuljává kiáltatta ki magát.


Mindig úgy gondolok a forradalomra, és valójában minden forradalomra, mint egy ingára. Amikor a társadalom békében van, az inga áll. Amikor valamilyen feszültség keletkezik, az inga kitér egy irányba. Okos vezetés a kitérés első jelére levezeti a feszültséget, és az inga visszatér eredeti pozíciójába.

Tartós feszültség esetén az inga jelentősen kitér. Innem nem tud probléma mentesen középre állni, hanem egyre gyorsuló ütemben áthalad az optimális helyzeten, és kitér az ellenkező irányba.
Itt is ez történt. A Bourbonok nem reagáltak időben a polgárság igényére. amikor elkezdődött a változás, az gyorsuló ütemben történt, és egészen szélsőségesen kitért a másik irányba. Szélső jobból, szélső balra.

A politikai irányzatok ilyen elnevezése a nagy francia forradalomra vezethető vissza, ahol a Nemzeti Konventben az elnöktől balra foglaltak helyet a monarchiát (és a status quo-t) ellenző és a radikális változásokat támogató képviselők, vagyis az ancien régime elvetői.

Sok mindent köszönhetünk a felvilágosodásnak. Ezek a dolgok valószínűleg a forradalom nélkül is megvalósultak volna. Viszont a hatalmas terror rengeteg kárt okozott.

Egyet emelnék ki, pusztán vegyészeti összefüggése miatt.

Lavoisier híres francia fizikus és kémikus, munkáinak alapján az akadémia tagjai közé választották. A nemzetgyűlésen is részt vett mint képviselő, számos bizottságnak tagja volt; e működésében is a legnagyobb lelkiismeretesség és igazságszeretet jellemzik, mindig csak az állam javát tartotta szem előtt. Beválasztották az új mérték- és súlyrendszert megállapító bizottságban is ( a métert, és a mai súly, és térfogat rendszert is a forradalomnak köszönhetjük); egy ügyesen kigondolt szerkezet segítségével ő határozta meg a különböző mérővesszők kiterjedési koefficiensét. Ő fedezte fel az anyagmegmaradás törvényét. Később perbe fogták, és kivégezték.

Napóleon színrelépésével az inga elindult jobbra.

Ez egészen addig tartott, míg Oroszországot meg nem támadta.

Létre akarta hozni az európai uniót, persze saját uralma, és francia irányítás alatt.

Az oroszok egyik vereséget a másik után szenvedték el. I. Sándor cár Kutuzovot nevezte ki főparancsnoknak. Az egyébként egyik szemét elvesztett tábornok, biztos tudott Fabiuszról. Visszavonult, felégette az elvesztett területeket, közben rendezte a korábban szétzilálódott orosz sereget.

Borogyinónál ütköztek meg, és nem nyert Napóleon, de Kutuzov tovább vonult vissza. Feladták Moszkvát is, de előbb felgyújtották a várost. A haditanácsban Kutuzov így érvelt: Moszkva elestével még nem veszett el Oroszország, de a hadsereg elvesztésével igen. Sikerült megőriznie csapatainak harckészségét, a franciáknak viszont — főleg az utánpótlás hiánya miatt — meg kellett hátrálniuk.

A franciák nem találtak elegendő élelmet, mozgásukat pedig az orosz rajtaütések mellett a partizánok tevékenysége is nehezítette, így a visszavonulás fejveszett menekülésbe torkollt. Ehhez hozzájárult a korán jött, kemény fagy is. Kutuzov több, kisebb-nagyobb ütközetben mért vereséget a hátráló franciákra, ám döntő összecsapást továbbra sem vállalt.

Az Oroszországra támadó francia hadseregből decemberre csak kb. 20–40 000 ember tudott hazavergődni (a 600 000-ből). Napóleon ekkor már — katonáit hátrahagyva — Párizs felé tartott. 1813 elején Kutuzov folytatta a franciák üldözését Lengyel- és Poroszországban, eközben érte a halál. Koporsóját másfél hónapon át vitték Szentpétervárra, de a város előtt öt versztával a nép kifogta a lovakat, és a koporsót vállukon vitték a Kazanyi Székesegyházba, ahol ünnepélyesen eltemették.

Talán Napóleon nem tudta, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagy azt hitte, felette áll a történelemnek. Ő írja, és nem a történelmi szükségszerűség.

Jó 127 évvel később volt más, aki valószínűleg ugyanezt hitte. Szintén eljutott Moszkváig, szintén felégettek előtte mindent, és szintén vesztett.

Nem számolt a történelmi szükségszerűséggel.


Erről szólnék, a szükségszerűségről, legközelebb.

2014. április 13., vasárnap

Liberté, Égalité, Fraternité


Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ez volt a felvilágosodás, és így francia forradalom jelszava, célja, eszménye.

Igyekszem kevés idegen szót használni, de vannak dolgok, amiket érdemes eredeti nyelven is megismerni, mert gyakran hallani úgy. Viszont egyes idegen eredetű szavak többes jelentéssel bírnak, ezért félreérthetőek. például ilyen az egyébként gyakran használt triviális. Jelentése: közönséges, magától értendő dolog, otromba, elcsépelt, magától érthetődő, egyértelmű, közismert, lényegtelen, obszcén.

Tehát, ha valamire azt mondom, hogy triviális, akkor nem egyértelmű, hogy magától érthetődő, vagy obszcén.

Vagy itt van a paradigma.

A paradigma szónak többféle értelme van, például jelenti többek közt, egy tudományterület általánosan elfogadott nézeteit (fogalmait, szakkifejezéseit) egy adott korszakban, időpontban.

Vagy a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy tudományos közösség minden tagja által elfogadott összegzését.

A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelmei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt, amelyet sokszor ezek átfogó (paradigma méretű) megváltoztatásával tud csak feloldani (paradigmaváltás). A társadalmi méretű paradigmaváltásra akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus, és csupán a "gondolkodás, hozzáállás megváltoztatásával", amely viszonylag kevés pszichikai energiaráfordítást igényel, aránytalanul nagy alkotó energiákat lehet az elérendő közösségi célokra felszabadítani.

A tudományok fejlődése szükségszerűen paradigmaváltásokkal jár, míg egy adott időpontban egymást nem kizáró, több paradigma is lehet érvényben ugyanazon a területen, mint például az orvoslásban és gyógyításban, a gazdaságtanban és a politikában, a számítástechnikában és a programozásban stb. (vö. a kizárólagosságra törő ideológiákkal).

Európa társadalmi paradigmaváltás előtt állt.

A 18. századi Franciaországban jelentős volt a polgárság létszáma és politikai befolyása (elvégre az abszolutisztikus királyság hivatalnok-gárdájának nagy részét polgárok képezték), ami a korban mind nagyobb gazdasági hatalommal párosult. A korábbi időszak nagy tudományos eredményei és az angol földön szárnyat bontó ipari forradalom vívmányai révén a kor polgári származású értelmiségijei számára a világ megismerhetőnek, leírhatónak és megváltoztathatónak tűnt. A racionalizmus diadalmaskodott a korábbi eszmeáramlatok felett, és az alkotók az emberiséget az észre való ráhatással, felvilágosítással óhajtották megjavítani. Innen az időszak neve: felvilágosodás.

A Napkirály, XIV Lajos (1643–1715) halálakor hajdan erős állama mély válságba került: az udvar költekezése, a folyamatos háborúskodás kimerítette gazdasági tartalékait.  XV Lajos, és XVI Lajos alatt a pénzügyi, és erkölcsi válság csak fokozódott.

A harmadik rend (a nemesség, és a papság után), a polgárság gazdasági ereje megnőtt, és részt kért a hatalomból. Akárcsak Athénban a demos, vagy Rómában a plebs.

Egyesek az alkotmányos monarchiát, mások a demokráciát eszményítették, ám egyben mind egyetértettek: a fennálló „régi rendszer” (ancien régime) rossz.

Az erélytelen uralkodó sikertelen reform kísérletek után  kénytelen volt beleegyezni a rendi gyűlés újbóli összehívásába mintegy 175 évnyi szünet után.

1789 Julius 14.-én a forradalmi tömeg lerombolja a Bastille-t. Az épület, börtön volt, a rendszer jelképének számított. Puskaport is tároltak benne. Ezért rombolták le.

Azóta ez a nap Franciaország nemzeti ünnepe, itt jelenik meg a háromszínű francia zászló, a trikolor. Szokás a forradalom első napjának tekinteni, de a gazdasági, társadalmi folyamatok, melyek ide vezettek, akár évtizedekkel korábban is fellelhetők.

Ezek a bejegyzések, úgy születnek, hogy ahol szükséges utána nézek az adatoknak. Gátlástalanul átveszek szöveg részeket a forrásokból. Leginkább a Wikipédiát használom. Akit a dolgok részletesebben érdekelnek, azok bátran forduljanak oda.

Egyébként nem sietek, gondolom, ez már eddig is kitűnt, inkább alaposabb szeretnék lenni.

Feltételezem, hogy akit érdekelnek a bejegyzéseim, ismerik a korábbiakat, tehát azokat ismertnek tételezem fel. Azzal is tisztába vagyok, hogy ismerik a történelmi, tudományos, irodalmi adatokat, tényeket, ezért igyekszem néhány talán azonnal nem nyilvánvaló összefüggést, és néhány kevésbé ismert tényt leírni.

1789. augusztus 4-én eltörölték az egyházi és nemesi kiváltságokat, és kiadták az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát (augusztus 26.). Még ebben az évben szekularizálták az egyházi birtokokat.
1791-ben a Nemzetgyűlés elkészítette az alkotmányt, mely garantálta a hatalmi ágak megosztását, a királynak pedig csak korlátozott hatalmat hagyott.

Ezzel a király elvileg abszolút hatalma megszűnt, a létrejött alkotmányos monarchia elvileg kevesebb visszaélésre adott alkalmat.

1791. augusztus 10-én is betört a nép a Tuileriákba. Heves harcok után a palotát védő svájci gárdát lemészárolták. Ekkor az uralkodó a Nemzetgyűlésben keresett menedéket, az viszont a városi tanács (kommün) és a tömeg nyomására lemondatta, majd börtönbe záratta az uralkodót, és átalakult Nemzeti Konventté. Itt már csak a girondisták és a jakobinusok rendelkeztek képviselettel. A legtöbb mai történész az augusztus 10-i fordulatot tartja a forradalom második szakasza kezdetének (mai kifejezéssel: antidemokratikus fordulatnak.)

A király megsegítésére érkező poroszokat a franciák megverték, és 1792. szeptember 21-én kikiáltották a köztársaságot.

 A jakobinusok kiharcolták XVI. Lajos perbe fogását, majd elítélését. A királyt 1793. január 21-én ki is végezték.

Mára ennyi elég. Bemutattam két olyan történelmi példát, ahol egy rétege a társadalomnak, akik korábban nem részesültek a hatalom gyakorlásából, békés eszközökkel kikényszerítették, hogy méltó beleszólást kapjanak a hatalomból. És egyet, ahol ez fegyveresen történt. Nyílván ez előbbi az érdeke a társadalomnak. A demos, és később a plebs részesülése a hatalomból termelő erővé változott. Athén is, és Róma is a politikai változást követően gyors fejlődésnek indult. Franciaország, azonban sötét éveknek nézett elébe.


Itt folytatom.

2014. április 12., szombat

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.


Az időszámításunk előtti harmadik században, a földközi tenger medencéjében egymásnak feszült két hatalom. A katona állam, Róma, és a kereskedő, a punok lakta Kartágó.

A jelenlegi Tunisz közelében található városállam kiterjesztette hatalmát szinte egész észak Afrikára, sőt Szicília is a fennhatósága alá tartozott. Hatalmas tengeri erővel rendelkezett, és rossz szemmel nézte az egyre nagyobb konkurenciát jelentő Rómát.

Első pun háború (i. e. 264-241) gyakorlatilag Szicília birtoklásáért történt. Végül a Hamilkar által vezetett punok súlyos vereségével végződött.

Kartágó hamar kiheverte vesztességeit, és készült a visszacsapásra. A seregét kiváló hadvezér irányította. Hamilkár fia Hannibál. Zseniális tervet eszelt ki, Hispániában, a mai Spanyolországban szálltak partra, és harci elefántostól szárazföldön elindultak észak Itália felé. Át keltek az Alpokon, és váratlanul megtámadták az északon lévő római légiókat. A rómaiak katasztrofális vereséget szenvedtek. Róma végveszélybe került.

Erre volt a köztársasági Rómának egy törvényes eljárása, hogy a védekezés hatékony legyen. Diktátort választottak. Ekkor valójában két diktátort, hogy azért egymást ellenőrizzék. A szenátus összeült, kiválasztották a megfelelő személyeket, és küldöttséget küldtek hozzájuk. Akit a történelem megjegyzett Quintus Fabius Maximus Verrucosus volt. (A másik Minucius Rufus)

Az előző alkalommal azt írtam, hogy a témához szorosan nem tartozó szöveget szürkével írom. Ez a szerkesztésnél jól látható, de a közölt blognál nem, ezért a szürke helyett kipróbálom a lilát.

Volt a rómaiaknak egy szokásuk, hogy az embereknek tulajdonságuk, cselekedeteik alapján nevet adományoztak. Fabius nevében a Verrucosus a felső ajkán lévő szemölcsre utalt.

A szenátus küldöttsége akkor érkezett Fabiushoz, amikor az a birtokán szántott.

Újjá szervezte a légiókat, erőltetett menetben Hannibál elé ment északra, és …. nem ütközött meg. Elszántan kerülte az összecsapást, Az embereket, és az eszközöket délre küldte, és ahonnan visszavonult mindent felégetett.

Valószínűleg csak a vérré vált római vasfegyelem tartotta vissza a szenátorokat, hogy ne vádolják nyíltan gyávasággal, tehetetlenséggel, vagy akár árulással azt a teljhatalmú diktátort, akinek kezébe tették életüket, jövőjüket, Róma egész sorsát.

Rómában Cato (Marcus Porcius Censorius) akit később bölcsnek neveztek (Sapiens) gyújtóhangú beszédeket mondott, és bármiről szólalt meg a szenátusban a címben lévő mondattal fejezte be. „Egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani.

Ekkoriban hangzott el az azóta szállóigévé vált mondat:  Hannibal ante portas! (Hannibál a kapuk előtt (van)! )

Végül a Punok serege demoralizálódott, éheztek, járvány tizedelte soraikat. A második pun háborút Scipio (Africanus) csatái fejezték be.

Megszűnt a végveszély a Római sas kiterjesztette szárnyait szinte az egész földközi tenger partvidékére. A harmadik pun háború során teljesen elpusztították Karthágót.

Fábiusz a seregeivel Rómába ment, megengedték, hogy légiói élén fegyveresen tartson diadalmenetet, és a szenátus neki adományozta a Cunctator nevet. (Késlekedő). Cselekedeteit jóvá hagyták.


Szeretem ezt a történetet. Rávilágít arra, hogy tudták, baj esetén nincs idő a demokrácia lassú útján járni. A diktatúra gyors, hatékony. Vannak esetek, mikor erre van szükség. Viszont a helyzet normalizálódása után el kell számoltatni tetteivel a diktátort.

Ide kívánkozik az, amikor a diktatúrát diktatúra váltja fel, hogy aztán ismét diktatúra legyen. Most azonban nincs elég időm, holnapra marad.

2014. április 11., péntek

Historia est magistra vitae.


Így kezdődött a gimnáziumi latin nyelvkönyvünk első leckéje. Így igaz, a történelem az élet tanítómestere.  A régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet tanulni.

Ez jutott eszembe, mikor azon gondolkoztam, hogy írjam le azt, amit a demokráciáról gondolok.
Igen, érdemes a szót, és az első demokráciát elemezni. Viszont sok minden egyéb dologban is egyet kell értenünk, ahhoz, hogy remény legyen a végkövetkeztetések egyezésére. Ez azért hosszabb, mint 1000 szó, amit szabtam egy-egy beírás körülbelüli határának.

Ha már itt tartunk, úgy alakult, hogy eddig kékkel írtam a hosszabb idézeteket, zöldek az idézetek közbeni megjegyzésemet. Akkor, ha nem felejtem el, szürkével fogom írni azokat a szövegrészeket, melyek nem szorosan tartoznak a tárgyhoz. Tehát ezt az egész bekezdést szürkével írhattam volna.
Próbáljuk ki. Valós identitásom rejtve van a Rhéman név mögé. Nem elbújni akarok, hanem lehetővé akarom tenni, hogy életem valós tényeit úgy tudjam felidézni, hogy nem kell attól tartanim, hogy valami indiszkréciót követek el.

Térjünk vissza a gimnáziumhoz. Nagy szerencsém volt, az akkor jó hírű rózsadombi gimnáziummal, és hajdan papnak készülő osztályfőnökömmel, aki latint, és matematikát tanított. Jóval a tananyagot meghaladóan ismertette meg velünk az ókori történelmet, a görögöt, és a latint egyaránt.
Hosszú időt szánt Periklész korára, és a görög demokrácia kialakulására.

Megpróbálom röviden összefoglalni.

Az athéni demokrácia:

Athént a ionok alapították. Kezdetben királyok uralkodtak, de a földbirtokos arisztokrácia a démosz (nép) segítségével elűzte őket. Új államforma, arisztokratikus köztársaság jött létre. A szabad görögök, tehát két társadalmi csoportra, arisztokratákra, és a demoszra tagozódtak. A görög gyarmatosítás hatására jelentősen fejlődött az ipar (kerámia, szövet, fémek) és a kereskedelem, ezért megnőtt a démosz vezető rétegeinek gazdasági ereje (kereskedők, iparosok, hajósok), akik a nép szélesebb köreire támaszkodva politikai támadást indítottak az arisztokrácia ellen a politikai hatalom megszerzéséért.

i. e. 621 -ben Drakón írásba foglalta a törvényeket („drákói szigor”)

i.e. 594-ben Szolón eltörölte az adósrabszolgaságot, elengedte az adósságokat, kiterjesztette a politikai jogokat, ezért többen katonáskodhattak és szólhattak bele a politikába.

A jogkiterjesztés alapja a vagyoni helyzet volt. A vagyon határozta meg a politikai jogokat (népgyűlés, tisztségviselés) és a kötelességeket (adózás és a katonáskodás). Ezen intézkedés hatására megnőtt a flotta szerepe (kereskedők, hajósok), és megnőtt a nehézfegyverzetű gyalogos katonák, a hopliták száma (kereskedők, kézművesek).

Peiszisztratosz (i. e. 560-527) meg szerezte a hatalmat a démosz segítségével és türannoszként (= zsarnok) háttérbe szorította az arisztokráciát a nép számára hozott kedvező döntésekkel.

i. e. 508-ban Kleiszthenész teljessé tette a demokráciát a polgárok számára.

A görög perzsa háborúk (i.e. 492-448) után Athén nagyhatalommá vált és jelentős fejlődésnek indult. 
Periklész sztratégoszként, bevezette az állami munkáért való fizetést, tiltotta a magas jövedelműek hivatalviselését,  pontosan szabályozta a polgárjog kérdését.
Intézkedéseinek hatására Athénban virágzott a kereskedelem és a művészetek. Ekkor volt a városállam fénykora.
A legfőbb hatalmat,[kratosz (uralom, erő)], a nép [Demosz] gyakorolta. A démosz a szavazati joggal rendelkező "nép", a szabad ember, de minden vagyoni megkülönböztetés nélkül.

Ez a kormányzati forma a demokrácia, népuralom. Lényege, egy ember, egy szavazat, Az ügyekben a többségi szavazat dönt. Cserép szavazást tartottak szinte minden lényeges kérdésben.

Csak érdekesség ként említem meg, hogy évente tartottak szavazást arról, hogy kit száműzzenek. 6000 szavazat elég volt ahhoz, hogy akár a leghatalmasabb embert örökre száműzzék Athénból.
Athénban közvetlen demokrácia volt, ma úgy mondanánk bázisdemokrácia. A polgárok minden kérdésben közvetlenül szavaztak. Ez az akkori városállamok lakosságát tekintve megoldható volt.

A latinok köztársasága:

Az ókori Római Köztársaság az ókori Római Királyság utódja, és i. e. 509-ben jött létre, miután a elűzték a királyi családot.

Az államszervezet fő intézményei a szenátus, a magisztrátusok (dictator; consul; praetor; censor; aedilis curulis; quaestor), és a népgyűlések voltak.

Szenátus : vének tanácsa, létszáma változó (300, 600, majd 900 fő, Augustus 1200-ra emelte). Feladata az állami vagyon ellenőrzése, a külügyek irányítása, törvény előkészítése, a népgyűlési határozatok jóváhagyása. Ma úgy neveznénk, hogy parlament. A végrehajtó hatalmat a consulok gyakorolták. Feladataik: a szenátus és a népgyűlés összehívás a, ezek tárgyalásainak vezetése, a hozott határozatok végrehajtása, bíráskodás és hadvezéri szerep. Ma köztársasági elnök, miniszterelnök, országgyűlés elnöke. De a consulok egyforma hatalommal rendelkeztek.
 A praetor feladata a polgári és büntetőbíráskodás, valamint a városi rend fenntartása volt.
A cenzor  az embereket vagyoni osztályba soroló és a szenátus névjegyzékét összeállító magisztrátus (hivatalnok). Feladata még az adók kivetése, államháztartás ellenőrzése, a vámok megszabása.
Az aedilisek a városi biztonságra ügyeltek, az ünnepi játékokat szervezték és felügyelték a középítkezéseket.

A qestorok az állami okmányokat őrizték, a hadsereg gazdasági ügyeit intézték és az államkincstárt kezelték.

Fontos tisztség volt a pontifex maximusé. Az ókori Rómában a pontifex maximus a legfelsőbb pap, a római vallás legmagasztosabb beosztása. Ez a beosztás kizárólag patríciusok számára volt elérhető egészen Kr. e. 254-ig, amikor is az első plebejus elfoglalta ezt a beosztást.

A vagyoni helyzet szerint besorolt polgárok (patriciusok) népgyűlésének a feladata volt a magasabb rangú hivatalnokok (consulok, censorok, praetorok) megválasztása, a senatus által hozott törvények szentesítése, a döntés háború és béke ügyében és a büntetőbíráskodás.

Róma lakosságának növekedésével egyre nagyobb politikai jelentőségre tettek szert a zárt nemzetségi szervezeten kívül álló plebejusok. A plebs, ez a társadalmi csoport felelt meg az görög demosznak, zömmel a betelepült környékbeliekből, kézművesekből, parasztokból és a leigázott latin törzsek tagjaiból tevődött össze. Állami hivatalokat, katonai és papi tisztségeket nem tölthettek be, viszont katonai szolgálatra voltak kötelezve. Politikai jogaik kiterjesztéséért vívott küzdelmük egyik eszköze a katonai szolgálat megtagadása volt. Először i. e. 494-ben éltek vele, amikor fegyveresen kivonultak Rómából, a patríciusok a háborús helyzetben kénytelen engedményeket tettek, létrehozták a két szent és sérthetetlen néptribunust. A tribunusoknak ellenvetési, illetve vétójoguk volt a magistratusok intézkedéseivel szemben (kivéve háborúban).

És ekkor jött, no, nem a Tenkes kapitánya, hanem Julius Caesar.

Szinte minden tisztséget betöltött, végül Pontifex maximus, consul, és néptribunus volt. (Egyszerre.) Megkapta az Imperator címet. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a római köztársaság.

A köztársaság egy államforma. A demokrácia egy kormányzati forma.

Mindkét esemény rámutat arra, hogy ha egy társadalmi csoport ki van rekesztve a politikai hatalom gyakorlásából, az politikai, társadalmi feszültségekhez vezet. ennek békés megoldása az, ha beleszólást engednek a hatalomba. Míg Athénban közvetlen demokrácia volt, már csak a mérete miatt sem lehetett az a latinoknál. Ne feledjük az internet nem régi találmány. :)

A latin képviseleti demokrácia lehetőséget nyújt a hatalom összpontosítására, és ezzel a demokratikus hatalomgyakorlás formálissá tételére.

Nem politizálok. Filozofálok. A politika a lehetőségek tudománya. Mint ilyen arról szól, hogy valamit hogy lehet megoldani. A filozófia meg arról szól, hogy mit kellene megoldani.

Egy ízben ezt írtam:

„A filozófia többnyire úgy jár el, hogy tesz egy, vagy több kiinduló premisszát.(Igyekszem elkerülni a nem közkeletű szavakat, de vannak esetek, amikor szükség van rájuk. A premissza előzmény, alapinformáció, kiindulópont. Mondjuk: „Utálom a kékszeműeket, neked kék a szemed, tehát utállak.” Ebben a mondatban az utálom a kékszeműeket a premissza. Az, hogy tehát utállak, egy következtetés, azaz konklúzió. Neked kék a szemed, egy megfigyelés, és mint ilyen egy logikai lánc tagja, mely a premisszából a konklúzióig elvezet. Egy premissza lehet egy másik logikai lánc konklúziója. Tehát a fenti példának lehet egy olyan előzménye, hogy: „Eddig minden kékszemű ártott nekem, tehát utálom a kékszeműeket.”)”

Most a premisszákat igyekszem sorba venni.


Kimaradt kedvenc római tisztségem a diktátori. Erről legközelebb.