Aki interpolál,
az alkalmazza az interpolációt. Mit ír a Wikipedia az interpolációról?
„Az
interpoláció matematikai közelítő módszer, amely egy függvény nem ismert
értékeire az ismert értékek alapján ad közelítést.”
Hát, ez elég
komplikáltnak hangzik. Vegyünk példát. Minden nap felírjuk a legmagasabb
hőmérsékletet. Hétfőn 25 fok, kedden 26, szerdán elfelejtettük felírni, de
csütörtökön 28 fokot mérünk.
Mennyi
lehetett szerdán?
Látható,
hogy a hőmérséklet, emelkedő értékeket mutat, mégpedig átlagosan napi egy
fokot. Ha kedd, és a csütörtök közti 2 fokos változást elosztom két napra,
akkor a szerdai legmagasabb hőmérséklet valószínű értéke 27 fok.
Itt nagyon
fontos a VALÓSZINŰ, hiszen nem biztos, lehet, hogy szerdán már 28 fok volt,
vagy még 26. Egyáltalán nem biztos, hogy a két mért pont közt lineáris az
összefüggés.
Vegyünk egy
másik példát. Jancsi, és Juliska közösen
tyúkokat tartanak. Tavasszal elkezdenek
a tyúkok tojni. Juliska minden nap felírja a tojások mennyiségét, kivéve
szombaton. Hétfőn 1, kedden 2, szerdán 4, csütörtökön 8, pénteken 16, szombaton
nem írta fel, vasárnap 64 tojást talál.
Jancsi lustább.
Ő csak vasárnaponként számolja meg a tojásokat. Ezért az első vasárnap 0 tojást
talált, és egy hét múlva Juliskához hasonlóan 64 darabot.
Juliska
panaszkodik, hogy hiányzik a szombati adat, mire Jancsi azt mondja, hogy egy
hét alatt nulláról 64-re nőtt a tojások száma, ez naponta átlagosan 9,14 darab
növekmény, tehát szombaton, kerekítve 64-9, tehát 55 tojás volt.
Juliska
azonban jobban megnézi a számait, és észreveszi, hogy minden nap az előző napi tojások
számának a kétszerese volt, ezért szombatra 32 tojást ír be.
Látható,
hogy az interpolálás, mellyel a múlt adatait próbáljuk meg reprodukálni,
hasznos, de vigyázni kell vele, és csak valószínű értéket kapunk, és az is csak
akkor közelíti meg a helyes értéket, ha ismerjük a változás jellegét.
Mit mond
Jancsi, és mit mond Juliska, ha megkérdezzük, hogy hány tojás lesz a következő
hétfőn?
Nyilvánvaló,
hogy Juliska 128-at Jancsi 73-at mond.
Az, amikor a
múlt időszak adataiból, a jövőre vonunk le következtetést, az az extrapolálás.
Na, de mi a
helyzet, ha csak 100 tyúk van. Akkor a tényleges értéknél Juliska 28-cal
többet, Jancsi 27-tel kevesebbet mond.
Hát igen az
extrapolálásnál vigyázni kell, mert könnyen olyan szempontok is szerephez,
meghatározó szerephez juthatnak, amire az ember nem is gondol.
Az 1800 évek
végén a városiasodás folyamatát látva, tanulmányok jelentek meg arról, hogy mit
kell tenni a jövőben a városi közlekedést lebonyolító lovak, és különösen a
lócitrom helyes kezelése érdekében. A feltételezés érthető volt. A városok
egyre nagyobbak lettek, a közlekedés, egyre több lovat igényelt, és a több ló,
több lócitrom. Aztán jött a villamos, és az autó. A lócitrom helyett a kipufogó
gáz! Nem biztos, hogy jó cserét csináltunk. J
Az
extrapolálást ugyanis sikerrel lehet gazdasági, társadalmi folyamatok jövőbeni
eseményeinek megjósolásához. Persze a módszer korlátaira ügyelni kell.
Ebben az
esetben értelmezhetjük az extrapolálást kissé kiterjesztve, mint ismeretlen
dolgokra következtetés a meglévő ismeretek alapján.
Több mint
500 000 honfitársunk hagyta el az országot, mondjuk 10 év alatt. Újabb 10
év újabb félmillió? Lehet!
De más, ha
10 millióból megy el fél, mintha kilenc és félből. Tehát a változatlan szám
növekvő távozást jelent. De a távozás mértéke az utóbbi években növekedett, nem
úgy, mint Jancsiék esetén a tojástermelés napi mennyisége, de határozottan
többen távoznak most, mint korábban.
Mondhatjuk,
hogy attól mi még itt vidáman élhetünk. Mondhatjuk, de nem igaz!
Most
tekintsünk el az érzelmi vonatkozásoktól, mert barátaink, gyerekeink, unokáink
mennek el, csak a gazdasági következményeke figyeljünk.
Nem a nyugdíjasok
mennek el, hogy magas nyugdíjukból boldogan éljenek a Riviérán.
A munkaképes
fiatalok, és középkorúak távoznak, ha van, akkor gyerekestől.
Nézzük
kicsit meg a nyugdíjat.
Az egyén
szempontjából sima biztosítás a dolog. Megegyezem, hogy aktív életemben
meghatározott szabályok szerint fizetek az államnak, és nyugdíjas ként, a
befizetett járulékért, mint biztosítási díjért, az állam nyugdíjat folyósít.
Az állam
viszont „lenyúlja” a pénzt. Míg aktív koromban fizetem a járulékot, azt nem
gyűjti össze, nem fekteti be, hanem abból fizeti az akkori nyugdíjasokat. Az ÉN
járulékomat, a sajátjaként kezeli. Ha én kezelem más pénzét a sajátomként azt
sikkasztásnak hívják. Az állam tehát sikkaszt. Az ok érthető. A háború után nem
volt miből fizetni a nyugdíjakat.
Ez az
állapot közgazdaságilag nem jó. Korábbi kormányok évtizedekre szóló magánnyugdíj
pénztári programot csináltak, hogy idővel egyre inkább biztosítás jellege
legyen a nyugdíjaknak, de ezt pártunk és kormányunk gyakorlatilag felszámolta.
Akkor, ha a
nyugdíj tényleg biztosítási alapon működne, a munkaképes korúak távozása nem
érintené a nyugdíjakat. De így távozásuk erősen kihat a fizethető nyugdíjakra.
A kormány
3000 milliárdot „védett” meg a nyugdíjpénztárakból, és most ugyanennyit költene
az olimpiára.
De mi a
hatása a távozóknak, ott, ahová mennek?
Csak, hogy
egyszerűbb legyen beszélni róla, tételezzük fel, hogy mindenki Angliába megy.
Nyilván
azért mennek oda, mert ott találnak munkát. A bérükből, fizetik az angliai
társadalombiztosítást. Mivel nem idősek jóval több a befizetésük, mint amennyit
igénybe vesznek. Az angliai nyugdíjasok több nyugdíjat kaphatnak.
Lakásra van
szükségük, tehát lendítenek egyet az építőiparon. Gyerekeik iskolába járnak,
tehát munkahelyet teremtenek. Nő a prosperitás. Ráadásul kaptak többszázezer
olyan munkavállalót, akiknek a képzésére egyetlen pennyt sem költöttek.
Lényegében az élet minden területén bővítik a piacot.
Nálunk nem
csak a nyugdíjjak kerülnek veszélybe, csökken a piac, kevesebb munkahely lesz,
és ez további tíz,
és százezreket késztet távozásra.
A folyamat
nem, hogy önmagát tartja fenn, hanem még gyorsíthatja is magát.
A
természetben sűrűn fordulnak elő olyan folyamatok, melyek termékei úgy hatnak vissza,
hogy erősítik azt. Ezek az autokatalitikus folyamatok. Lényegében ilyen az amikor a mikrofon, és a hangszóró összegerjed, és vannak ilyen gazdasági, társadalmi
folyamatok is.
Ez a
kivándorlási hullám is ilyen.
A rövidlátó
politikusok nem nézik, hogy a mai folyamatoknak milyen következményei lesznek
holnap. Nem extrapolálnak!
Szidják a „megélhetési”
bevándorlókat, és nem látják, hogy fiaink, lányaink megélhetési bevándorlók
amott.
Én bizony kapva kapnék az alkalmon, és itt
tartanék jó néhány bevándorlót. Termelje meg a nyugdíjamat, a tiedét, adjon
munkát az építőiparnak, teremtsen munkaalkalmat, segítsen megtartani azokat,
akik még nem mentek el. Netán, még meg is fordulhat a folyamat, és, mint hajdan
a mesterlegények hazajönnek, hozzák az ottani szokásokat, kultúrát, tudást.
Kinek lenne
rossz?
Én nem félek
az idegen hatástól. A mi népünk sokakat magába olvasztott, hol vannak a jászok,
a kunok? Persze a svábok, zsidók, cigányok, szlovákok, örmények itt vannak, de
általuk több, és nem kevesebb a nemzet. Szeretem a sváb hurkát, és a
szorgalmukat, a magyar Nobel-díjasok zöme zsidó származású, a cigányzene, a
sztrapacska mind hozzá tartozik a kultúránkhoz.
A kormány
azonban az aljas indulatokra játszik. A haza megmentőjének akar látszani, pedig……
Milyen nyelven
fog beszélni annak az unokája, dédunokája, akinek a gyereke most megy Angliába
a jobb megélhetésért. És milyen nyelven annak a kurd házaspárnak az unokája,
amelyiket, majdnem kitoloncoltak a minap. Melyik lesz magyar?
Egyáltalán
ki a magyar?
Volt olyan,
aki erre a kérdésre azt a blőd választ adta, hogy akinek fáj Trianon. Baromság! Nekem fáj, de fáj Muhi, Várna, Mohács,
Világos.
És aki nem tud
mindent ezekről az nem is magyar? Dehogynem!
Az aradi 13
magyar volt? Igen? Pedig volt, aki nem is tudott magyarul.
A magyarság
nem nyelv, nem születés, nem himnusz, vagy szózat. A magyarság sorsközösség vállalás.
Elpiacosodott
világunkban mondjuk úgy, hogy az egy kockázat közösségbe önként vállalt
tartozás.
A kifejezés
a biztosításból ered: A kockázatközösség a biztosítási alapfogalmak közé
tartozik, azoknak az embereknek a közösségét jelenti, akik a véletlenszerűen
bekövetkező káresemények pénzügyi kockázatát egymás között megosztják.
A biztosítás
ismeri a Nemzeti kockázatközösséget is, mely egy olyan szolidaritás elvű
kockázatközösség, amely mindenkire kiterjed, azaz minden olyan állampolgár, aki
képes a teherviselésre, semmilyen körülmények között nem maradhat ki abból, és
az egyének kockázatai a teljes populáció szintjén kerülnek kezelésre.
De én ennél
szélesebben értelmezem, aki érti és követi a szózatot, hogy „itt élned, s
halnod kell!” Az nálam magyar.
Szomorú vagyok,
ha elnézem a jelenlegi folyamatokat, és extrapolálok.
Mekkora lesz
10 év múlva ez a kockázatközösség? És mondjuk 2040-ban. Riasztó hírek látnak
napvilágot.
„Ha 2040-re
7millióra tesszük Magyarország népességét, akkor lehet, hogy még túl is
becsüljük ezt az adatot. Még szomorúbb tény, hogy a jelenleg ténylegesen
termelő munkát végzőek létszáma 1,5 millió alá csökken. Ezek a tények is
közrejátszanak abban, hogy Magyarországon a GBP nőni fog, az állam kénytelen
lesz emelni a béreket, de sajnos a nyugatot soha nem fogjuk utolérni, talán
csak Portugália szintjét, hogy annyira ne érje meg az akkori fiataloknak már
nyugatra menniük. Hiány lesz orvosból, ápolóból, kőművesből, de talán még
politikusból is.”
Na, a
politikusokért nem kár!!
Ez persze
csak extrapoláció. De ahhoz, hogy más legyen forradalmi változások kellenek.