Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.

Az időszámításunk előtti harmadik században, a földközi tenger medencéjében egymásnak feszült két hatalom. A katona állam, Róma, és a kereskedő, a punok lakta Kartágó.

A jelenlegi Tunisz közelében található városállam kiterjesztette hatalmát szinte egész észak Afrikára, sőt Szicília is a fennhatósága alá tartozott. Hatalmas tengeri erővel rendelkezett, és rossz szemmel nézte az egyre nagyobb konkurenciát jelentő Rómát.

Első pun háború (i. e. 264-241) gyakorlatilag Szicília birtoklásáért történt. Végül a Hamilkar által vezetett punok súlyos vereségével végződött.

Kartágó hamar kiheverte vesztességeit, és készült a visszacsapásra. A seregét kiváló hadvezér irányította. Hamilkár fia Hannibál. Zseniális tervet eszelt ki, Hispániában, a mai Spanyolországban szálltak partra, és harci elefántostól szárazföldön elindultak észak Itália felé. Át keltek az Alpokon, és váratlanul megtámadták az északon lévő római légiókat. A rómaiak katasztrofális vereséget szenvedtek. Róma végveszélybe került.

Erre volt a köztársasági Rómának egy törvényes eljárása, hogy a védekezés hatékony legyen. Diktátort választottak. Ekkor valójában két diktátort, hogy azért egymást ellenőrizzék. A szenátus összeült, kiválasztották a megfelelő személyeket, és küldöttséget küldtek hozzájuk. Akit a történelem megjegyzett Quintus Fabius Maximus Verrucosus volt. (A másik Minucius Rufus)

Az előző alkalommal azt írtam, hogy a témához szorosan nem tartozó szöveget szürkével írom. Ez a szerkesztésnél jól látható, de a közölt blognál nem, ezért a szürke helyett kipróbálom a lilát.

Volt a rómaiaknak egy szokásuk, hogy az embereknek tulajdonságuk, cselekedeteik alapján nevet adományoztak. Fabius nevében a Verrucosus a felső ajkán lévő szemölcsre utalt.

A szenátus küldöttsége akkor érkezett Fabiushoz, amikor az a birtokán szántott.

Újjá szervezte a légiókat, erőltetett menetben Hannibál elé ment északra, és …. nem ütközött meg. Elszántan kerülte az összecsapást, Az embereket, és az eszközöket délre küldte, és ahonnan visszavonult mindent felégetett.

Valószínűleg csak a vérré vált római vasfegyelem tartotta vissza a szenátorokat, hogy ne vádolják nyíltan gyávasággal, tehetetlenséggel, vagy akár árulással azt a teljhatalmú diktátort, akinek kezébe tették életüket, jövőjüket, Róma egész sorsát.

Rómában Cato (Marcus Porcius Censorius) akit később bölcsnek neveztek (Sapiens) gyújtóhangú beszédeket mondott, és bármiről szólalt meg a szenátusban a címben lévő mondattal fejezte be. „Egyébként azt tanácsolom, hogy Karthágót el kell pusztítani.”

Ekkoriban hangzott el az azóta szállóigévé vált mondat:  Hannibal ante portas! (Hannibál a kapuk előtt (van)! )

Végül a Punok serege demoralizálódott, éheztek, járvány tizedelte soraikat. A második pun háborút Scipio (Africanus) csatái fejezték be.

Megszűnt a végveszély a Római sas kiterjesztette szárnyait szinte az egész földközi tenger partvidékére. A harmadik pun háború során teljesen elpusztították Karthágót.

Fábiusz a seregeivel Rómába ment, megengedték, hogy légiói élén fegyveresen tartson diadalmenetet, és a szenátus neki adományozta a Cunctator nevet. (Késlekedő). Cselekedeteit jóvá hagyták.

Szeretem ezt a történetet. Rávilágít arra, hogy tudták, baj esetén nincs idő a demokrácia lassú útján járni. A diktatúra gyors, hatékony. Vannak esetek, mikor erre van szükség. Viszont a helyzet normalizálódása után el kell számoltatni tetteivel a diktátort.

Ide kívánkozik az, amikor a diktatúrát diktatúra váltja fel, hogy aztán ismét diktatúra legyen. Most azonban nincs elég időm, holnapra marad.