Az én világom. 7.

„Légy szíves add ide a zöld pulóveremet.” – szól hozzám a feleségem.

„A kékre gondolsz?” – válaszolok én.

Többször vitatkozunk, hogy egy adott szín kék, vagy zöld?

Végül megegyeztünk, hogy az türkiz színű. Nekem türkiz kék, Neki türkiz zöld.

Ez egy példa arra, hogy ugyanazt a dolgot máshogy nevezzük.

Arra a kérdésre, hogy „Kanállal eszed a főzeléket?” Én úgy válaszolok azzal, a feleségem azt mondja avval.

Egy dologra kétféle képen hivatkozunk.

Mást jelent a család Budapesten, és mást vidéken. A budapesti nem érti, mit kérdez, aki azt mondja Hány családod van? (Azaz hány gyereked van?) De, a válasz: kettő, és egy lány, akkor a család csak a fiúgyermek.

Sokszor zűrt okoz, hogy ugyanazt mondjuk, de mást értünk alatta, vagy egyet gondolunk, de mást mondunk.

Sok félreértéstől lehet megszabadulni, ha az ember újra fogalmaz. Azaz más szavakkal, megkérdezi, hogy a partner arra gondolt-e, hogy….

A politikai nézetkülönbségek egyik kiinduló pontja az arra a kérdésre adott válasz, hogy miből ered az állam hatalma?

Két ellentétes nézet viaskodik egymással. Sokakkal én azt vallom, hogy az ember minden jogúnak születik. A békés társadalmi együttélés érdekében a jogai egy részéről lemond, egy részének gyakorlását ráruházza az álamra.

Mások szerint minden jog eredeti birtokosa az állam, és az egyén csak azt teheti, amit az állam megenged.

Mi a helyzet, ha a kormány meg akarja adóztatni, mondjuk az internet forgalmat?

Akkor, ha minden jog az államé, és az egyénnek, csak azt lehet tenni, amit az állam megtehet, megteheti, hogy adóztat, és az egyén legfeljebb kérheti, hogy ne tegye ezt. Viszont, ha a jog eredendően az egyéné, akkor mondhatja, hogy a kormány ne tegye ezt, mert az erre vonatkozó jogot megvonja a kormánytól.

Ebben az utóbbi esetben például egy népszavazás felülírhatja a kormányzati elképzeléseket.

Kellő egyszerűsítéssel azt is mondhatom, hogy az egyik felfogás a demokrácia, a másik a diktatúra.

Családunkban bizonyos foglalkozások halmozottan fordulnak elő. Ilyen a jogászi, az orvosi, és a tanári. Én a vegyészettel, szinte elfajzott korcs vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy mindig érdekeltek filozófiai kérdések. Úgy gondolom, hogy ez az alapja a jogászságnak is.

Másodéves vegyészhallgató voltam, amikor a filozófia tanszék un. harmadik szakként meghirdette a filozófia felvételének lehetőségét.  Az oktató szólt, hogy talán jelentkeznem kellene. Jelentkeztem. Előbb kaptam volna náluk diplomát, mint a vegyészeten.

Aztán még csak választ sem kaptam.

Évtizedek múlva tudtam meg, hogy kellett az alapszervi KISZ vezető véleménye. M., a KISZ titkár, nem javasolt. M. paraszt gyerek volt, nem csak származását illetően, hanem viselkedésében is. Szólhatott volna, hogy nem tetszik a pofám. (Vajon miért mondják a bunkóra, hogy paraszt? Én sok paraszt emberrel találkoztam, de viselkedési értelemben nem voltak parasztok.)

De térjünk vissza diktatúrához. A diktatúra nem homogén valami, sok féle van.

Mondandóm megvilágításához szívesen hozok történelmi példákat, ezek közt is kedvelem az ókori Görög, és Latin eseményeket.

A hétköznapokban észre sem vesszük, hogy a kultúránk gyökerei addig milyen sok téren elnyúlnak. „A stadionba (Latin) befordultak a maratón (Görög) futók.”

Hogy is volt az a maratoni dolog?

„A maraton név Pheidippidész görög katona legendájához kapcsolódik. Amikor i. e. 490-ben az athéni seregek a marathóni csatában vereséget mértek a túlerőben lévő perzsa seregre, akkor a perzsa hajóhad Athén ellen indult, hogy még a győztes hadsereg visszaérkezése előtt elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész ekkor futva tette meg a mintegy 150 mérföldnyi távolságot Marathón és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja. Pheidippidész vagy más néven Philipidész, aki egyébként hivatásos futó volt, másnapra oda is ért Spártába. A spártaiak természetesen megígérték a segítséget, de nem vonultak csatába addig, amíg a holdtölte be nem állt. Ekkor Pheidippidész visszafutott Marathónba, hogy hírét vigye a spártaiak üzenetének. A spártaiak csak hat nap múlva jelentek meg, amikor a csata már eldőlt. A dicsőséges athéni férfiak megnyerték az összecsapást a perzsa hadsereggel szemben. A másik elhíresült legenda szerint azért futotta le a csata helyszíne és Athén közötti 40 km körüli távot, hogy a győzelem hírét megvigye, és figyelmeztesse az athéniakat a perzsa seregek közeledtére. A legenda szerint (Pheidippidész – ez a történet nem feltétlenül kapcsolódik az illető nevéhez) az üzenet átadása után holtan rogyott össze. De ez a történet inkább csak legenda.” (Wikipedia)

Tény, ami tény, nagyon nyüzsögtek a perzsák akkoriban a görögök környékén.

Ennek az volt az oka, hogy a görög városállamok megerősödő szerepe a földközi-tenger parti-kereskedésében veszélyeztette a perzsa érdekeket.

A maratoni csata után 10 évvel a perzsák megint megindultak a görögök ellen.

Az első komoly ütközetre a Thermopülai szorosnál került sor.

Itt Leonidász 300 spártai harcossal napokon keresztül feltartotta a perzsák előnyomulását, időt nyerve ezzel a görögöknek, hogy erőiket összevonják, és végül elkergessék a perzsákat Hellász területéről.

Valójában nem csak a spártaiak voltak ott. A segédcsapatokat is beleszámítva kb. 1 400 fő volt görög oldalról, és vagy 100 000 a perzsa oldalról.

Néhány görög élve maradt, de a spártaiak mind meghaltak.

Kik voltak a spártaiak?