Interpolálás – extrapolálás.

Aki interpolál, az alkalmazza az interpolációt. Mit ír a Wikipedia az interpolációról?

„Az interpoláció matematikai közelítő módszer, amely egy függvény nem ismert értékeire az ismert értékek alapján ad közelítést.”

Hát, ez elég komplikáltnak hangzik. Vegyünk példát. Minden nap felírjuk a legmagasabb hőmérsékletet. Hétfőn 25 fok, kedden 26, szerdán elfelejtettük felírni, de csütörtökön 28 fokot mérünk.

Mennyi lehetett szerdán?

Látható, hogy a hőmérséklet, emelkedő értékeket mutat, mégpedig átlagosan napi egy fokot. Ha kedd, és a csütörtök közti 2 fokos változást elosztom két napra, akkor a szerdai legmagasabb hőmérséklet valószínű értéke 27 fok.

Itt nagyon fontos a VALÓSZINŰ, hiszen nem biztos, lehet, hogy szerdán már 28 fok volt, vagy még 26. Egyáltalán nem biztos, hogy a két mért pont közt lineáris az összefüggés.

Vegyünk egy másik példát.  Jancsi, és Juliska közösen tyúkokat tartanak.  Tavasszal elkezdenek a tyúkok tojni. Juliska minden nap felírja a tojások mennyiségét, kivéve szombaton. Hétfőn 1, kedden 2, szerdán 4, csütörtökön 8, pénteken 16, szombaton nem írta fel, vasárnap 64 tojást talál.

Jancsi lustább. Ő csak vasárnaponként számolja meg a tojásokat. Ezért az első vasárnap 0 tojást talált, és egy hét múlva Juliskához hasonlóan 64 darabot.

Juliska panaszkodik, hogy hiányzik a szombati adat, mire Jancsi azt mondja, hogy egy hét alatt nulláról 64-re nőtt a tojások száma, ez naponta átlagosan 9,14 darab növekmény, tehát szombaton, kerekítve 64-9, tehát 55 tojás volt.

Juliska azonban jobban megnézi a számait, és észreveszi, hogy minden nap az előző napi tojások számának a kétszerese volt, ezért szombatra 32 tojást ír be.

Látható, hogy az interpolálás, mellyel a múlt adatait próbáljuk meg reprodukálni, hasznos, de vigyázni kell vele, és csak valószínű értéket kapunk, és az is csak akkor közelíti meg a helyes értéket, ha ismerjük a változás jellegét.

Mit mond Jancsi, és mit mond Juliska, ha megkérdezzük, hogy hány tojás lesz a következő hétfőn?

Nyilvánvaló, hogy Juliska 128-at Jancsi 73-at mond.

Az, amikor a múlt időszak adataiból, a jövőre vonunk le következtetést, az az extrapolálás.

Na, de mi a helyzet, ha csak 100 tyúk van. Akkor a tényleges értéknél Juliska 28-cal többet, Jancsi 27-tel kevesebbet mond.

Hát igen az extrapolálásnál vigyázni kell, mert könnyen olyan szempontok is szerephez, meghatározó szerephez juthatnak, amire az ember nem is gondol.

Az 1800 évek végén a városiasodás folyamatát látva, tanulmányok jelentek meg arról, hogy mit kell tenni a jövőben a városi közlekedést lebonyolító lovak, és különösen a lócitrom helyes kezelése érdekében. A feltételezés érthető volt. A városok egyre nagyobbak lettek, a közlekedés, egyre több lovat igényelt, és a több ló, több lócitrom. Aztán jött a villamos, és az autó. A lócitrom helyett a kipufogó gáz! Nem biztos, hogy jó cserét csináltunk. J

Az extrapolálást ugyanis sikerrel lehet gazdasági, társadalmi folyamatok jövőbeni eseményeinek megjósolásához. Persze a módszer korlátaira ügyelni kell.

Ebben az esetben értelmezhetjük az extrapolálást kissé kiterjesztve, mint ismeretlen dolgokra következtetés a meglévő ismeretek alapján.

Több mint 500 000 honfitársunk hagyta el az országot, mondjuk 10 év alatt. Újabb 10 év újabb félmillió? Lehet!

De más, ha 10 millióból megy el fél, mintha kilenc és félből. Tehát a változatlan szám növekvő távozást jelent. De a távozás mértéke az utóbbi években növekedett, nem úgy, mint Jancsiék esetén a tojástermelés napi mennyisége, de határozottan többen távoznak most, mint korábban.

Mondhatjuk, hogy attól mi még itt vidáman élhetünk. Mondhatjuk, de nem igaz!

Most tekintsünk el az érzelmi vonatkozásoktól, mert barátaink, gyerekeink, unokáink mennek el, csak a gazdasági következményeke figyeljünk.

Nem a nyugdíjasok mennek el, hogy magas nyugdíjukból boldogan éljenek a Riviérán.

A munkaképes fiatalok, és középkorúak távoznak, ha van, akkor gyerekestől.

Nézzük kicsit meg a nyugdíjat.

Az egyén szempontjából sima biztosítás a dolog. Megegyezem, hogy aktív életemben meghatározott szabályok szerint fizetek az államnak, és nyugdíjas ként, a befizetett járulékért, mint biztosítási díjért, az állam nyugdíjat folyósít.

Az állam viszont „lenyúlja” a pénzt. Míg aktív koromban fizetem a járulékot, azt nem gyűjti össze, nem fekteti be, hanem abból fizeti az akkori nyugdíjasokat. Az ÉN járulékomat, a sajátjaként kezeli. Ha én kezelem más pénzét a sajátomként azt sikkasztásnak hívják. Az állam tehát sikkaszt. Az ok érthető. A háború után nem volt miből fizetni a nyugdíjakat.

Ez az állapot közgazdaságilag nem jó. Korábbi kormányok évtizedekre szóló magánnyugdíj pénztári programot csináltak, hogy idővel egyre inkább biztosítás jellege legyen a nyugdíjaknak, de ezt pártunk és kormányunk gyakorlatilag felszámolta.

Akkor, ha a nyugdíj tényleg biztosítási alapon működne, a munkaképes korúak távozása nem érintené a nyugdíjakat. De így távozásuk erősen kihat a fizethető nyugdíjakra.

A kormány 3000 milliárdot „védett” meg a nyugdíjpénztárakból, és most ugyanennyit költene az olimpiára.

De mi a hatása a távozóknak, ott, ahová mennek?

Csak, hogy egyszerűbb legyen beszélni róla, tételezzük fel, hogy mindenki Angliába megy.

Nyilván azért mennek oda, mert ott találnak munkát. A bérükből, fizetik az angliai társadalombiztosítást. Mivel nem idősek jóval több a befizetésük, mint amennyit igénybe vesznek. Az angliai nyugdíjasok több nyugdíjat kaphatnak.

Lakásra van szükségük, tehát lendítenek egyet az építőiparon. Gyerekeik iskolába járnak, tehát munkahelyet teremtenek. Nő a prosperitás. Ráadásul kaptak többszázezer olyan munkavállalót, akiknek a képzésére egyetlen pennyt sem költöttek. Lényegében az élet minden területén bővítik a piacot.

Nálunk nem csak a nyugdíjjak kerülnek veszélybe, csökken a piac, kevesebb munkahely lesz, és ez további tíz, és százezreket késztet távozásra.

A folyamat nem, hogy önmagát tartja fenn, hanem még gyorsíthatja is magát.

A természetben sűrűn fordulnak elő olyan folyamatok, melyek termékei úgy hatnak vissza, hogy erősítik azt. Ezek az autokatalitikus folyamatok. Lényegében ilyen az amikor a mikrofon, és a hangszóró összegerjed, és vannak ilyen gazdasági, társadalmi folyamatok is.

Ez a kivándorlási hullám is ilyen.

A rövidlátó politikusok nem nézik, hogy a mai folyamatoknak milyen következményei lesznek holnap. Nem extrapolálnak!

Szidják a „megélhetési” bevándorlókat, és nem látják, hogy fiaink, lányaink megélhetési bevándorlók amott.

 Én bizony kapva kapnék az alkalmon, és itt tartanék jó néhány bevándorlót. Termelje meg a nyugdíjamat, a tiedét, adjon munkát az építőiparnak, teremtsen munkaalkalmat, segítsen megtartani azokat, akik még nem mentek el. Netán, még meg is fordulhat a folyamat, és, mint hajdan a mesterlegények hazajönnek, hozzák az ottani szokásokat, kultúrát, tudást.

Kinek lenne rossz?

Én nem félek az idegen hatástól. A mi népünk sokakat magába olvasztott, hol vannak a jászok, a kunok? Persze a svábok, zsidók, cigányok, szlovákok, örmények itt vannak, de általuk több, és nem kevesebb a nemzet. Szeretem a sváb hurkát, és a szorgalmukat, a magyar Nobel-díjasok zöme zsidó származású, a cigányzene, a sztrapacska mind hozzá tartozik a kultúránkhoz.

A kormány azonban az aljas indulatokra játszik. A haza megmentőjének akar látszani, pedig……

Milyen nyelven fog beszélni annak az unokája, dédunokája, akinek a gyereke most megy Angliába a jobb megélhetésért. És milyen nyelven annak a kurd házaspárnak az unokája, amelyiket, majdnem kitoloncoltak a minap. Melyik lesz magyar?

Egyáltalán ki a magyar?

Volt olyan, aki erre a kérdésre azt a blőd választ adta, hogy akinek fáj Trianon.  Baromság! Nekem fáj, de fáj Muhi, Várna, Mohács, Világos.

És aki nem tud mindent ezekről az nem is magyar? Dehogynem!

Az aradi 13 magyar volt? Igen? Pedig volt, aki nem is tudott magyarul.

A magyarság nem nyelv, nem születés, nem himnusz, vagy szózat. A magyarság sorsközösség vállalás.

Elpiacosodott világunkban mondjuk úgy, hogy az egy kockázat közösségbe önként vállalt tartozás.

A kifejezés a biztosításból ered: A kockázatközösség a biztosítási alapfogalmak közé tartozik, azoknak az embereknek a közösségét jelenti, akik a véletlenszerűen bekövetkező káresemények pénzügyi kockázatát egymás között megosztják.

A biztosítás ismeri a Nemzeti kockázatközösséget is, mely egy olyan szolidaritás elvű kockázatközösség, amely mindenkire kiterjed, azaz minden olyan állampolgár, aki képes a teherviselésre, semmilyen körülmények között nem maradhat ki abból, és az egyének kockázatai a teljes populáció szintjén kerülnek kezelésre.

De én ennél szélesebben értelmezem, aki érti és követi a szózatot, hogy „itt élned, s halnod kell!” Az nálam magyar.

Szomorú vagyok, ha elnézem a jelenlegi folyamatokat, és extrapolálok.

Mekkora lesz 10 év múlva ez a kockázatközösség? És mondjuk 2040-ban. Riasztó hírek látnak napvilágot.

„Ha 2040-re 7millióra tesszük Magyarország népességét, akkor lehet, hogy még túl is becsüljük ezt az adatot. Még szomorúbb tény, hogy a jelenleg ténylegesen termelő munkát végzőek létszáma 1,5 millió alá csökken. Ezek a tények is közrejátszanak abban, hogy Magyarországon a GBP nőni fog, az állam kénytelen lesz emelni a béreket, de sajnos a nyugatot soha nem fogjuk utolérni, talán csak Portugália szintjét, hogy annyira ne érje meg az akkori fiataloknak már nyugatra menniük. Hiány lesz orvosból, ápolóból, kőművesből, de talán még politikusból is.”

Na, a politikusokért nem kár!!

Ez persze csak extrapoláció. De ahhoz, hogy más legyen forradalmi változások kellenek.