2016. január 16., szombat

Zárszó.

Sok mindenről akartam írni, de szinte hihetetlen, hogy mennyi munkám jött össze. Pedig itt lenne az ideje, hogy, így a 75 év után kicsit megpihenjek, és elolvassam azokat a könyveket, melyeket azért vettem, hogy ha nyugdíjba leszek, legyen mihez nyúlni. 

Elhatároztam, hogy felszámolom a blogot. Több időt igényelne.

Egy dolog még nagyon lóg a levegőben, az unokám tanulmányának a dolga Oxfordban.

Eltelt az első trimeszter. Hazajött karácsonyra. Kapott egy e-mailt, hogy eddigi produktuma alapján a kollégiumában végzett jogászok alapítványa felajánl neki 6700 angol font éves ösztöndíjat. Ellenszolgáltatásként a jó előmenetelt várják el.

Nagyon örültünk neki, és nem csak azért, mert ez igen jelentősen csökkenti a tanulmányi költségeket, hanem, mert már tapasztalható, hogy a jelentősebb cégek elkezdték az embervadászatot.

A Rolls Royce, például, meghívta a kollégium elsőéves mérnökhallgatóit. Kocsit küldött értük, etette itatta, mind a 9 főt, és megadták az elérhetőségüket.

Nem szeretnénk, ha Máté elkötelezné magát.

Igyekszem lementeni azokat a dolgokat, amiket meg akarok tartani, aztán törlöm a teljes blogot.

Később, más formában, talán folytatom. Ha valaki kéri megadom, később az új elérhetőséget.

Akik érdeklődtek mondandóm iránt, azoknak köszönöm.

Üdv.:


Rhéman

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése