2014. október 31., péntek

Az én világom. 2.



Egyszer már neki veselkedtem, és leírtam néhány sort, mert megjelent az írás a falon, és úgy gondoltam, hogy ideje van a számvetésnek.
Hogy mi az írás a falon? Sajnos az unokáim talán nem tudják.
Dániel könyvének ötödik részében írja, hogy Baltazár babiloni király lakomát rendezett elöljáróinak, melyen előhozatta az elődje, II. Nabúkodonozor által a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényeket, és melyből bort ittak, megszentségtelenítve azokat. Ivászat közben „dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket”. Ekkor egy test nélküli emberi kézfej jelent meg, amely a következő arámi nyelvű szöveget írta a palota falára: מנא ,מנא, תקל, ופרסין (mene, mene, tekel, ufarszin).
A felirat megrémisztette a királyt, hívatta varázslóit, látnokait, de azok a felkínált nagy jutalom ellenére sem tudták megfejteni. Ezután a király hívatta Dánielt, aki korábban magas hivatalt töltött be. Dánielnek is nagy jutalmat ajánlott fel, ha megfejti a feliratot, ő azonban ezeket visszautasította. Szemére hányta, hogy nem tanult apja sorsából, és nem alázta meg magát Isten előtt, hanem meggyalázta szent edényeit, ezért küldte isten a kézfejet, amely feljegyezte az írást.
„És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.”
És még hajnal előtt megdőlt Baltazár uralma.
Szokás idézni, hogy megmérettél, és könnyűnek találtattál!
És nyilvánvaló, hogy akinél a felirat megjelenését mondjuk az közzel áll a megméretéshez, sokan azonban nem látják vakságukban, hogy megjelent számukra a felirat.
2007 karácsony  előtt nyilvánvaló lett, hogy a kéz elkezdte írni a feliratot.
Néhány sort akkor leírtam:
„Holnap 2007 karácsonya, a fa már áll, a vadas-hús, a töltött káposzta készen, de nincs igazán karácsonyi hangulatom.
18.-án eltemettük a Sanyit, 19.-én Janó megtartotta akadémiai székfoglalóját, 20-án volt 14 éves a családi cégünk, 21. én bár erről a K. Laci telefonjából csak tegnap értesültem, megünnepelték a másik cég 25 éves fennállását, persze nem hívtak meg, pedig nélkülem nem jött volna létre.
Sanyi halála megviselt. A többi önmagában csak marker, jelzi az idő múlását. Figyelmeztet arra, itt az ideje visszatekinteni, és megkeresni, ha vannak, azokat a dolgokat, melyek tanulságul szolgálnak az unokáimnak.
Ajánlom hát nekik ezt a írást.”
Aztán karácsony első napján kipisiltem egy nagydarab alvadt vérnek tűnő izét. Felhívtam az öcsköst, ez az ő szakterülete. Januárban operáltak, meg aztán is még kétszer.  Megértettem, „Méne, Méne….”

 LÉVA.


1940 augusztus egyik vasárnapján délután félhatkor születtem, szüleim első gyermekének, az akkor éppen Magyar-országhoz tartozó Léván. A szüleim Ipolyságon laktak, és ebéd után elfolyt a magzatvíz, Apám gyorsan mentőt hívott, és a sürgősségre tekintettel a csehszlovák határt kétszer átlépve, Lévára vitte anyámat. Ezért születtem ott, bár azóta sincs semmi közöm Lévához, nem is jártam ott.

2,75 kg voltam. Két héttel korábban jöttem a világra. Két hetes koromban skarlátot kaptam. Kisebb csoda volt, hogy alig 2 kilóra lefogyva túléltem.
A nyoma máig megvan, kisebb szív-működési szövődmény keletkezett.

Amikor születtem, már majdnem 1 éve tartott Európában a második világháború.

Szüleim Budapesten, egy egyetemi bálon ismerkedtek meg. Édesanyám, Erzsébet Nyíregyházi volt, Apám Béla Szatmárnémetiről származott. Akkor Szatmárnémeti Romániához tartozott, Erdéllyel együtt, akárcsak ma. Nagyapám Béla a Szatmárnémeti telekkönyvi hivatalban dolgozott. Máig előttem van gyönyörű írása, mely olyan volt mintha nyomtatták volna. Négy gyereke volt. Egy lány apám nővére, és apámnak volt még két öccse, Géza, és László. A családi legendárium révén még tudok dédapámról, akit az apja után Bélának hívtak. Részt vett az 1848-as szabadságharcban, a bukás után besorozták, és valamikor a kiegyezés környékén kapta meg az obsitot. Apám őrizte ezt a dokumentumot. Amikor születtem élt még az apai dédanyám, aki örmény származású volt, és sűrű, fehér haja miatt csak Fehér Mamának hívtam.

Anyai nagyapám Rhéman Bálint pénzügyőr volt, amikor megszülettem, már nyugdíjban. Édesanyám az Ő második házasságából született, volt egy nővére Vilma. Tata, mert a család így hívta anyai nagyapámat, első felesége meghalt, de abból a házasságából volt egy fia Zoltán, aki Budapest ostroma alatt 1945-ben agglegényként, betegségben halt meg. Ő is pénzügyőr volt, szerette a művészeteket, és a nőket. Mivel igen jóképű volt a nők is szerették őt. Anyai nagyanyám Kerekes Mária tanítónő volt. A Kerekes család egy elszegényedett nemesi család volt, akárcsak az apai családom.  Kerekes dédapám cipész volt. Én a kilencből hét gyerekére három lányra, és négy fiúra emlékszem. A lányok mind tanítónők lettek, ők születtek előbb, a fiúk mind diplomát szereztek. Pista bácsi, dr. Kerekes István a II. világháború után lett a Kúria elnöke. A kúria a legfelsőbb bírói testület, a mai legfelsőbb bíróság. Mint ilyen valójában az ország első közjogi méltóságai közzé tartozott. Fedhetetlen, a legfőbb bíróhoz méltó életet élt, bár nyilván szeretett volna Rákosi fogást találni rajta, de nem sikerült. Megszüntették a Kúriát, létrehozták a Legfelsőbb bíróságot.
A kúria utolsó elnökének nem volt gyereke, a feleségével, Tuba nénivel, egy Mártírok úti kis lakásban éltek, és apránként eladogatták a jobb időszakban szerzett értékeiket.
Laci bácsi orvos lett. A többiek nem töltöttek be jelentős szerepet az életemben.
A családom apai, anyai ága egyaránt kötődött Erdélyhez, Apám Nagybányán született 1912-ben, Rhéman nagyapám az erdélyi Vöröstoronyban. Az Ő ágán szászok, és a fejedelmi udvarokban szolgálatot tevő nemesek vannak őseim közt.
Apai ágon a család több száz évvel ezelőtt megkapta a nemességet. Jó néhány tagja nevet, és megbecsülést szerzett magának, és családunknak.
Mindkét ágon élt a szülőkben az a vágy, hogy gyermekeik többre vigyék, mint szüleik. Azt, hogy Kerekes dédapáméknál a lányok segítettek a fiúk taníttatásában, már érintettem. Rhéman nagyapám is egyetemre járatta a lányait, miközben maguk, a mi fogalmaink szerint nagyon szerényen, mondhatni szegényesen éltek. Anyám Magyar - Német szakos tanár lett. A német nyelvből a diplamamunkáját Berlinben készítette el. A sötétszőke hajával, Elisabeth Rhéman, aki kíválóan beszélt németül, akár német is lehetett volna.

Apai nagyapám testvére, Géza,  Balassagyarmaton tanított, már akkor is, amikor apám 17 éves volt. Egy nyári este nagyapám összecsomagolta apámat, lementek a Szamoshoz, ahol apám a folyóba ment, a ruháit, és néhány személyes dolgot a fejefölé tartva, átúszott a határon, majd megkereste nagybátyját. Balassagyarmaton érettségizett, és onnan került a budapesti orvosi egyetemre. Nagyapám nem csak őt támogatta szatmárnémetiből, hanem Géza nagybátyámat, aki el is végezte az egyetemet, és a lump Lacit, aki a tandíjat elitta, elkártyázta, így nem lett jogász.
Szüleim mindketten kollégiumban éltek, és így esett, hogy találkoztak egy bálon, ahol anyám, szép kékszeme, törékeny alkata, és szelíd természete megigézte apámat.
Az orvosi diploma megszerzése után apám a hárshegyi idegszanatóriumban kapott állást, mindig érdekelte, hogy hogyan működik az ember, és ezen belül az agya. Nem sok időt tölthetett itt, de mindig nagy szeretettel mesélt az itt töltött időről. Eközben az első világháború után, az akkor alakuló Csehszlovákiához csatolt magyar területeket visszacsatolták Magyarországhoz, a politika javában készült a második nagy háborúra. Anyám is megszerezte diplomáját, és így 39-ben összeházasodtak.
Apám a visszacsatolt Ipolyságon kapott állást, lakást. Odaköltöztek.

No, ide születtem azon az augusztusi vasárnap.

Itt kezdődött az én világom.

Az én világom. 1.



Most látom, hogy már vagy 5 hónapja nem írtam ide egy sort sem.
Disznóság! Persze, nincs mentségem. Fórumra persze írtam.
A fórumnál szinte biztos, hogy valaki olvassa, itt nem. A fórumon könnyű reagálni, itt azért más.
Itt viszont nem kell senkihez igazodni.
Persze felmerülhet, hogy az ember minek ír blogot? Talán, mert van mondani valója, vagy a közönségét provokálni akarja, már, ha van neki. Persze lehet csak időtöltés, vagy későbbi magának készít feljegyzéseket. Ezt az utóbbit magyaráznám.
Anyósom átlépte a 95. évét. Fiatalabb korában maga volt az optimizmus, néha idegesítően, és az a fajta volt, aki abban élt, hogy őt mindenki szereti, rajta mindenki segíteni akar.
Aztán szinte észrevétlenül, pesszimista lett, és naponta többször is elmondja, hogy őt mindenki becsapja, meglopja. Borzasztó lehet úgy élni, hogy őt a sors, és az emberek is üldözik.
A baj persze nem jár egyedül, gyakorlatilag mozgásképtelen. Az általa kapaszkodónak nevezett járókerettel néhány métert tud menni, hatalmas izgalom jelentette megpróbáltatások közt.
A legnagyobb baj mégis az, hogy elveszti a múltját, eltűnik az élete.
Először csak élete történései keveredtek össze az időben. Megkérdezi a jóval a háború után született lányát, hogy emlékszik-e az ostrom alatt, valami óvóhely történetre.
Aztán kiestek az emlékeiből téglák, emberek, nevek, események.
Nosza, újra építette a múltját, a hiányokat, újonnan kitalált összefüggésekkel, az események átcsoportosításával kitöltötte. És persze a demencia miatt, ha újabb tégla esik ki a múlt épületéből, akkor a fantáziája segít megerősíteni azt.
Közben elmondja, hogy az Ő esze vág, mint a borotva, és mindenre emlékszik. Talán jobb is, hogy így vélekedik, milyen borzasztó lenne tudni, hogy napról, napra eltűnnek az emlékei.
Lám, lám, ha lenne egy naplója, vagy egy blogja, az segítene visszaidézni a régmúlt eseményeket.
Alig több mint 20 év van köztünk, és bár remélem, hogy nem élem meg az elesettségnek azt a fokát, amit az anyósom, de bizonyos aggodalommal fedezem fel, azt, hogy az odavezetető úton elindultam.
Hol jobban, hol kevésbé fájnak a térd ízületeim, nyilván a jókora súly feleslegem is ludas a dologban. Egy nyári, elhúzódó középfülgyulladásnál nagyobb hallásromlást állapítottak meg, Mindkét szememben, már műanyag lencse van, a magas vérnyomásom ellen folyamatosan gyógyszert kell szednem. Igyekszem mondatokat nem névvel kezdeni, mert hátha nem jut eszembe. Bizony néha a szavakat keresnem kell.
Ezért aztán úgy gondolom, hogy nem árt óvatosnak lennem, és néhány dolgot leírnom.
Igen, de a blog nyilvános. Nem gondolom, hogy négyszemközti beszélgetéseket, hangulatokat, benyomásokat nyilvánossá kell tenni. Sem mások, sem a saját privát dolgaimba nem szívesen avatnám, be a mégoly kedves olvasót sem.
A blog tehát e tekintetben, mondjuk egy irodalmi alkotás, bármilyen szerény minőségű is.
Én sem saját nevemen szerepelek, és másokat sem a teljes, valós nevükön nevezek, hacsak nem közszereplő az illető.
A történetek, akár kitaláltak is lehetnek, nem annyira a tényeket, mint inkább a véleményemet tükrözik.
Van még egy ok, ami miatt, ha kedvem tartja, és időm engedi blogot fogok írni.
Na, ezt, hogy mondjam el?
Az utóbbi időben egyre szívesebben találkozom, azokkal az emberekkel, akik a múltamban valamilyen szerepet játszottak, és élvezem a kialakuló baráti beszélgetéseket. Sokszor ott folytatjuk, ahol évtizedekkel ezelőtt abbahagytuk.
A minap egy ilyen beszélgetésnél szóba került, hogy fájlaljuk, nem tudjuk a tapasztalatainkat átadni.
Lehetne egy ilyen szerepe egy blognak is.
Ezért úgy gondolom, hogy leírom az én világomat.
Nem lesz egy vezér fonal, nem időrendben, nem témánként csoportosítva, hanem mintha, papucsban, házikabátban, csibukkal a számban, bojtos házi sapkában ringatóznék egy hintaszékben, mellettem a szőnyegen tátott szájjal hallgatnának lányaim, és unokáim.
Persze a papucs kivételével minden kellék hiányzik, és bár a fenti képben szereplő személyek léteznek, de már régen fütyülnek arra, hogy nekem van-e mondani valóm. Járják a maguk útját. És ez így van rendjén, és is azt hittem, hogy a felmenőim múltbéli tapasztalata nem tartalmaz hasznos, érvényes információkat a jelenre. Ma már tudom, hogy tévedtem, de gondolom, hogy ez generációk százai óta így van.

Igyekszem 500, és 1000 szó közti mennyiséget írni, hogy egyszerre ne legyen sok, se kevés.

2014. június 7., szombat

Május!


Egész májusban kínlódtam a fülemmel. Jó masszív középfülgyulladás tört rám. A vége felszúrás lett, ez sokat használt, de nem eleget. Hetekig szinte nem hallottam a bal fülemre. Legalább volt mire fognom a süketségemet.  :)

Szépen lemaradtam a kerti munkákkal. Pedig a sok eső, és a meleg valóságos dzsungelt csinált. Minden úgy nőtt, mintha húzták volna. Különösen a gaz. :(

Most örültem, hogy mezőgazdasági szövettel borítottam be sok mindent. Ezt a technológiát megtartom. A paradicsomoknál viszont a március 20, és április 20 körül kiültetettek, szinte egyszerre virágoznak. Ezentúl biztos nem fogom április közepe előtt kiültetni.

A solymári cseresznye minden eddigit felülmúló mennyiséget termett. Különösen darabra. Sajnos a mérete alatta maradt a megszokottnak.

A ribizli viszont ráhajtott, és sokat, nagy szeműt termett.

A hónap végén kiültetésre kerültek a paprikák. A mizuna, mind a két fej virágzik, Idén magot fogok belőle is, és az embermagasságúra nőtt lestyánból is.

Rekord termést hozott a zöldborsó. (Rajnai törpe) Pedig csak a nitrogén háztartás erősítésére vetettem. Cserével jutottam hozzá rengeteg kapor maghoz, ezért mostanában a lányok már szedik, és megy a fagyasztóba.

Apropó magcsere. Mindenkinek szívesen adok, cserélek magot, aki az itt található címen, időben jelzi az igényét.

Idén biztos, hogy több, mint 100 féle paradicsom fog teremni. Mindegyikből fogok magot, egyszer. A fajtákat a honlapomon fogom feltüntetni.

Ide teszem azokat a képeket, melyek a mezőgazdasági szövet felhasználását mutatják.





2014. május 23., péntek

Ónos eső-e a fagyott eső?

Persze egyszerű lenne közös kiindulási alapot találni, ha mindig tudnánk, hogy mi a tény.

Egyáltalán mire mondhatjuk, hogy tény?  Valójában csak arra, amit mi magunk tapasztaltunk, és meggyőződtünk róla, hogy érzékeink, műszereink nem csaltak meg.

Tehát figyeljük meg a jelenségeket. Keressünk magyarázatot arra, hogy, ami történt, az miért történt úgy, ahogy észleltük. Aztán jön a bizonyítás, megpróbáljuk a jelenséget előidézni. Többnyire kiderül, hogy valami lényeges dologról elfelejtkeztünk. A jelenségekhez, szorosan hozzátartoznak a körülmények. Mivel a magyarázatok többnyire túlmutatnak a konkrét jelenségeken, ezért a hipotézisünk, magyarázatunk, próbája az is lehet, hogy megjósolunk, egy még be nem következett eseményt, és vizsgáljuk bekövetkezésekkor, hogy mindenben úgy történt-e ahogy vártuk.

Tudom, ez nagyon elvontan hangzik, pedig nem az.

Téli reggel felkelek, és az úton, az éjjeli eső eredményeként jég van. „Na! ólmos eső esett!” állapítom meg. Hibás! Nem ólmos, hanem ónos. De lehet, hogy nem volt ónos, hanem rendes eső volt, mely megfagyott.

Azt nem nagyon kell magyarázni, hogy, ha a talaj hideg, és felsőbb légrétegek melegebbek, akkor a leeső eső szépen rá fagyhat az útra. Ez a fagyott eső.

Mi a helyzet akkor, mikor a hőmérséklet elosztás más. Felül 0 fok feletti, majd egy meglehetősen hideg, és a talaj mondjuk 0 fok közelében. Az a szerencsétlen eső elindul, a hideg sávba érve lehűl 0 fok alá, de nem fagy meg. Azaz folyékony marad, nem alakul ki jég. A halmazállapot változáshoz a nyugalomban lévő vízcseppnél kevés a 0 fok alá hűlés.

Amikor azonban az esőcsepp becsapódik, a halmazállapot változás hírtelen bekövetkezik. A tárgyakon olyan bevonat keletkezik, mintha ónnal öntötték volna le. Sajnos egyre többen ezt ólmosnak nevezik, szerintem hibásan.

Térjünk vissza a reggelhez. Ha fagy van, és a jég nem az ónos eső jellegzetes alakjában látható, akkor fagyott eső, van, ha esetleg kicsivel 0 fok feletti a hőmérséklet, és a jégbevonat olyan, mintha ónnal öntöttek volna le mindent, akkor ónos eső volt.

Megtehetem, hogy tiszta vizet óvatosan lehűtök fagypont alá. Láthatom, hogy folyadék. Ezután az edényt megütöm, hirtelen jéggé alakul az egész.

Ugye milyen könnyű tévedni, még hétköznapi, természeti jelenségek esetén is. Hát még társadalmi hatásoknál!

Az amerikai elnök magasnak találja a munkanélküliséget, alacsonynak a fogyasztást, kevésnek a költségvetés bevételét. Mit csinál? Leengedi a személyi jövedelemadót. Gondolnánk, hogy nagy csacsiság, még kevesebb lesz a költségvetés bevétele. És nem! Billnél több pénz marad, bízik a jövőben, elkölti. Többet kell termelni, munkahelyek teremtődnek, csökken a költségvetés kiadása, nő a bevétele.

Egy közép kelet európai országban nagy a munkanélküliség, alacsony a fogyasztás, kevés a költségvetés bevétele. Leeresztik az SZJA-t. Károlynál több pénz marad. Akkor, ha szegény félreteszi, mert lesz ez még rosszabb is. Akkor, ha gazdagabb, felül egy repülőre, és az Oxford Streeten elkölti. A költségvetés helyzete csak rosszabb lesz.

Miben van a két dolog közt a különbség? A jövőről alkotott képben, a bizalomban.

Akkor, ha egy még be nem következett esemény lefolyásáról van szó, nagyon nehéz jóslásokat tenni. Mindenképen kell valamilyen hipotézis, aminek alapján véleményt mond az ember.

Egy-egy tudományágra vonatkozó, általános nézeteket paradigmának hívják.

Paradigma a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy tudományos közösség minden tagja által elfogadott összegzését jelenti.

A természettudományokban ez többnyire a teljes tudományágra vonatkozik. A hétköznapi dolgokban, néha teljesen eltérő paradigmák léteznek egymás mellett. Elég arra gondolni, hogy míg egyesek elfogadják a műtrágya használatát, addig mások totálisan elutasítják. Természetesen mindkét csoport „tényeket” sorakoztat fel alátámasztásul. Mit, tényeket, szakértők véleményét.


Ez pedig nagy baj. Baj van a szakértőkkel, vagy a hivatkozással?

2014. május 22., csütörtök

Ami tény, az tény?


Lehet, hogy nem mindenki ért egyet velem, de mások megismerésének egyik fontos eszköze, hogy beszélgetsz vele. Szinte mindegy, hogy miről, csak hagyd, hogy elmondja a véleményét. A legjobban persze a kulturált vitában adja ki magát az ember. Mondanom sem kell, hogy szeretek vitatkozni. Pontosabban szeretem a partnert meggyőzni az én igazamról.

Az utóbbi időben azonban úgy látom, hogy a kulturált, és bizonyos szabályokat követő vita helyét átvette az acsarkodás.

Írnék néhány szót a vitáról.

A vita első kérdése, hogy azonos alapvetésekből ind ki, vagy sem.

Egyszer már leírtam a következőt:

„A filozófia többnyire úgy jár el, hogy tesz egy, vagy több kiinduló premisszát.(Igyekszem elkerülni a nem közkeletű szavakat, de vannak esetek, amikor szükség van rájuk. A premissza előzmény, alapinformáció, kiindulópont. Mondjuk: „Utálom a kék-szeműeket, neked kék a szemed, tehát utállak.” Ebben a mondatban az utálom a kék-szeműeket a premissza. Az, hogy tehát utállak, egy következtetés, azaz konklúzió. Neked kék a szemed, egy megfigyelés, és mint ilyen egy logikai lánc tagja, mely a premisszából a konklúzióig elvezet. Egy premissza lehet egy másik logikai lánc konklúziója. Tehát a fenti példának lehet egy olyan előzménye, hogy: „Eddig minden kékszemű ártott nekem, tehát utálom a kék-szeműeket.”)”

Reménytelen egy eredményes vita, hacsak nem a premisszáról folyik, ha kiinduló premisszák nem azonosak.

Én azt mondom, hogy minden ember egyenlő. A pirézek emberek, tehát egyelőek, ebből következik, hogy ….. mindegy, de következik.

A vitapartner az mondja, hogy az emberek nem születnek egyenlőnek, a pirézek alacsonyabb rendűek, ebből következik, hogy…..

Mindegy, hogy mi következik, biztos nem az, ami az egyenlőségből.

Nyílván a premisszákat kell egyeztetni. Az alapvető kérdések azonban, tapasztalatom szerint, nagyon mélyen lévő meggyőződésen alapulnak.

Aki úgy nőtt fel, hogy a családi asztalnál azt hallotta, hogy milyen buták, műveletlenek, kártékonyak, és haszonlesők a pirézek, ezt a dolgot, mint megfellebbezhetetlen tényt fogja, szinte vallásos meggyőződéssel vallani.

Ez az a pont, ahol nincs értelme a vitának. Akkor, ha végkövetkeztetés, a konklúzió érdekében olyan kiinduló feltételben kell megegyezni, mely lehetetlen, nem érdemes vitatkozni.

Mondanék egy konkrét példát.

Ha valaki azt állítja, hogy minden cigány bűnöző, ezért Indiába kell visszatelepíteni őket, akkor, ha az ember nem ért egyet a minden cigány bűnöző premisszával, nos, akkor nem azon kell vitatkozni, hogy nem Indiába, hanem Romániába.

A hétköznapi beszédben sokszor nem is hangzanak el a premisszák, hanem mindjárt egy konklúzió hangzik el. A „pirézeket vissza kell küldeni, Afrikába!”

Ekkor, ha megkérdezed, hogy miért, többnyire valami tényállítást hallasz. „Mert odavalók.” „Mert tolvajok!” „Mert olcsón dolgoznak, és elveszik a munkát a magyarok elől.”

Ez az, amikor, ha nem akarod, hogy a partner ellenségeddé váljon, abba kell hagyni a vitát.
Sajnos többnyire a két állítás, bár kizárja egymást, tényként szokott elhangzani.

Pl. „A magyarok genetikailag különböznek az európaiaktól.” „A magyarok genetikailag nem különböznek az európaiaktól.”

Hát ez az, amikor a tény, hogy a tény, nem tény. Legalább az egyik állítás nem fedi a valóságot.


Legközelebb a tapasztalat, és a hipotézis dolgait nézném meg.

2014. május 10., szombat

A kövirózsa másik neve fülfű.

Kaptam egy szép, nagy torokgyulladást. Elment tőle az életkedvem is. A kerti dolgokkal, meg szépen lemaradtam.
A torokgyulladás azonban tovább fejlődött, és egy munkaszüneti napon, reggel, pontosabban hajnalban arra ébredtem, hogy piszkosul fáj a bal fülem.
Félhét előtt az ügyelet sürgősségi részén voltam. Néhány perccel később a fül, orr, gége osztályon.
Apám is orvos volt, az öcsém is az. Nem a jól kereső, hanem a gyógyító. Mind ketten laborosok. Ki tesz a flaska vizelet mellé köszönő levelet, és teli borítékot?  Hat évvel a diplomám megszerzése után már többet kerestem, mint az osztályvezető főorvos apám. És persze kisebb volt a felelősségem. Nyaranta, míg egyetemre nem kerültem, apám fizetett valami bért, és kötelező volt a laborban dolgoznom. Meg is tanultam a labormunkát rendesen. Szóval valamennyire belülről is találkoztam a korházzal, és nem mind beteg.
Azonban az utóbbi 40-50 évben nem nagyon fordultam meg korházi osztályon. Volt ugyan három operációm, de attól eltekintve csak járó beteg voltam.
Az, hogy az osztály folyosóján ül valaki, és hozzá lehet fordulni, elég szokatlan a számomra. Úgy ülnek ott, mint szovjet szállodákban a gyezsúrnaja.
A fülészeten is ott ült a nővér. Kérdezte mit parancsolok, mondtam, hogy fáj a fülem. Tisztáztuk, hogy a sürgősségin már nyilvántartásba vettek. Közölte, hogy várnom kell, amíg bejön az ügyeletes orvos.
Fenn akadt a szemem. A mentőknél azt mondták, hogy ez a korház az ügyeletes. Orvos nélkül??!!
Amikor az idő közzel járt a fél nyolchoz, bátorkodtam megkérdezni, hogy mikor várható az orvos?
Nyolc, és kilenc közt van a váltás, hangzott a válasz.
Éles ésszel kitaláltam, hogy most is van orvos, csak alszik. Valószínűleg azt mondta, hogy csak akkor költsék fel, ha már hulla van. J
Persze, ha jajgattam volna, vagy a vér folyt volna belőlem, az más. De viszonylag jó a fájdalomtűrésem, vér nem folyt belőlem, ezért az őrszem úgy döntött, hogy a társadalomnak nagyobb hasznára van, ha pihen az ügyeletes, mintha engem ellát.
Összességében kétórányi várakozás után, jött egy szimpatikus, energikus szőke doktornő. Ellentmondást nem tűrően beparancsolt a vallató székbe. Tíz másodperc után közölte, hogy középfülgyulladásom van. 3-4 perc után recepttel, kezelési útmutatással távoztam.
Eltelt 5 nap. A fájdalom, már régen megszűnt, de szinte süket lettem a bal fülemre. Nyílván a gyulladás még meg van, és ez okozza.
Gondoltam egy merészet, és elmentem abba a korházba, ahová több mint 60 éve járok, ha van valami gondom.
Fülészet, osztály. Kicsi váró, már állóhely se nagyon van. Megtudom, hogy itt a korábban fekvő betegek kezelése folyik. Útba igazítanak. Irány a járó beteg rendelés. Egy paciens vár. Ez már gyanús. Az ajtón tacepao, tacepao hátán. Megtudom, hogy milyen telefonszámon kell előre bejelentkezni, és aki nincs bejelentkezve az csak akkor kerül vizsgálatra, ha az időponttal rendelkezők közt van idő rá.
Csütörtök volt. Felhívtam a megadott számot. Kedd estére tudtak volna időpontot adni.
Vártam félórát, ez alatt egy páciens jött ki. Egyetlen orvos rendelt.
Beültem a kocsiba, és elmentem abba a kórházba, ahol ügyeleti időben voltam. Irány az ambulancia. Zsúfoltság.
Átmentem az osztályra, bejelentkeztem az engem korábban ellátó doktornőhöz. Szerencsémre bent volt. Rövid 2 óra várakozás után ellátott, és azzal biztatott, hogy 7-10 nap alatt rendeződik a hallásom, de, ha nem, akkor megméri, hogy mennyire rossz.
A középfülgyulladás nagy fájdalommal járó, gyorsan kifejlődő betegség. Akkor, ha nem kezelik, elgennyed, és kifakad. Ez a hallás romlását, vagy elvesztését eredményezheti.
Fentiek tükrében inkább fizetném a 300 forintot, csak maradjanak itthon az orvosaink, és az eü. személyzet, és legyen legalább a korábbi szintű az ellátás.
Nem abba az irányba kellene haladni, mint a szociális temetés. Nem gondolom, hogy be kellene vezetni, hogy a beteget a család operálja meg.
A bal fülemre most sem hallok rendesen. Ha ráfekszem a jobbra, beszélhet hozzám az asszony, egy szót sem hallok. Minden rosszban, van valami jó. :)

Holnap azért kimegyek a kertbe. A zsálya gyönyörűen virágzik. Arról biztos csinálok képet. Ami biztos, biztos, ahogy lehet ültetek kövirózsát. Ezen a téren is teszünk egy lépést az önellátás irányába. Addig is használom a patikában kapható kövirózsa fülcseppet.

2014. április 30., szerda

Április.

Eltelt az április. Este még esett egy kis jég. Két napja nem mozdulok ki, mert összeszedtem egy torokgyulladást.
Előtte megérkezett Rita, az idősebb lányom, aki Franciaországban él, és a kisebbik középső unokám, J , Lara.
Tavaly egy Sweet Sixteen volt. Amióta nem láttam egy nő lett belőle.



A zöldséges kert kibővítése megtörtént. Ahol lehetett mezőgazdasági szövet takarást kapott. A takarás alatt mindenütt csepegtető cső van.

 


A paradicsomok, és a paprikák nagy része kiültetésre került. A kobakosok javarésze is szabad ég alatt van.




















 Számos fűszert átültettem, vidáman gyarapodnak.
 
 



A tomatillo lelkesen virágzik.




A Lestyán, már szinte fa.


Áprilisban az első , ami a kertből került az asztalra, húsvétkor, egy petrezselyem pesztós kenyér volt. Szép és finom.


Várom a májust. Még soha nem volt ennyi meggy, és cseresznye, és, ha nem hullik le a szilva is csúcsot fog dönteni.  Az időjárás siet 2-3 hetet, az orgona már elvirágzott.