2014. december 14., vasárnap

Az én világom 9.



Szeretem a görögöket, főként az ókoriakat. Csodás Isteneik vannak. Önzők, irigyek, hatalmaskodók, csalók, és szeretetre méltók, szóval olyanok mint az emberek. Emberszabású Istenek.
A görögök közvetítették távoli földek tudását is felénk, és mert nem féltek az istenektől, szorgosan kutatták a természet titkait.

Például ők hozták  Európába az "A" betűt.
Az álef (héberül אָלֶף) szó alapjelentése a sémi nyelvekben ökör, a jel eredete vitatott, a korai piktografikus sémi feliratokban világosan felismerhető ökörfejként van jelen,  amiből többen egyiptomi eredetet feltételeznek. Ez egy kör két stilizált szarvval. Az ógörög ábécé  α jele ennek kilencven fokkal elfordítottja. Latin megfelelője az A betű újabb kilencvenfokos fordulat, és a viasztáblán könnyebben írható egyenesek viszik át a kör szerepét.

Talán a következő zene fejezi ki számunkra a legtömörebben a hedonista görög életérzést:





A kersztény Isten, mint a szokott megszólítás is mondja, mindenható. Ő teremtette a világot. Hogyan?
"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap."
Időszámításunk előtt fantasztikus dolgokat tudtak meg a világról, aztán a „Sötét középkor” mindent elfelejtetett.
Hogyan lett világosság? Hol van a Nap? Mekkora? Mennyi idős? Meddig él?
Csupa izgalmas kérdés, hiszen az egész életünk függ a naptól.
Mielőtt azonban a Nappal foglalkoznánk foglalkozzunk szűkebb hazánkkal, a földdel.
Teljesen nyílván való, hogy a föld gömbölyű, hiszen a tengeren a közeledő hajónak először a vitorláját lehet látni, és ahogy közeledik, lehet belőle többet látni. Persze, ha valaki nem tud semmit a tömegvonzásról, akkor képes a tényeket figyelmen kívül hagyni. Egyszerűbb azt mondani, hogy a föld lapos, mint magyarázatot találni arra, hogy a gömbölyű földön, hogy maradnak meg a tengerek, a hajók, és persze az emberek.
Mások azt mondták, hogy gömbölyű, és a többire majd megtaláljuk a magyarázatot.
A földgömb sugarát elsőként Eratoszthenész (i.e. kb. 276-195) határozta meg. Eratoszthenész a sugarat egy körcikkből számította ki. A körcikk szögét annak felismerésével mérte meg, hogy a nyári napforduló idején délben Asszuánban – amely a Ráktérítőn helyezkedik el – a Nap sugarai merőlegesen sütnek. Ugyanekkor Alexandriában a napsugarak a merőlegestől j=7°12’-cel térnek el. Az Asszuán-Alexandria körcikk ívének hosszát a karavánok menetideje alapján becsülte meg. Az Eratoszthenész által számított földgömb-sugár értéke 5909km-nek felel meg, ami meglepően pontos, csupán 7%-kal tér el a tényleges (6300km-es) értéktől.




Amikor a gátőrök jelentették neki, Asszuán városában a Nílus legmélyebb vízállásmutató kútjának fenekét is eléri a Nap sugara ugyanakkor Alexandriában egy pózna árnyékát megmérve a napsugarak beesési szögét 7,2 foknak találta. A Földet gömb alakúnak tételezve aránypárt állított fel a távolságok és a szögek alapján. Mivel eredményét sztadionban adta meg, és nem tudjuk, hogy egyiptomi, vagy olümpiait használt bizonytalan, hogy az eredménye 39 250, vagy 46 250 kilométernek felel meg. Mindenesetre, a körülményekre tekintettel, nagyon jók az eredmények.
Ebből az eredményből kiindulva képes volt meghatározni a Hold méretét, valamint a Föld és a Hold távolságát is. Ennek elméleti alapjait már korábbi gondolkodók lefektették, de a számításhoz ismerni kellett a Föld átmérőjét – így miután ezt Erasztothenész meghatározta, a többi számítással viszonylag egyszerű dolga volt.
A Föld és a Hold viszonylagos méretei holdfogyatkozáskor határozhatóak meg, amikor a Hold áthalad a Föld árnyékán. Ehhez azt kell feltételeznünk, hogy a Nap sokkal messzebb van tőlünk, mint a Hold, ezért a Föld árnyékkúpja a Föld–Hold távolságon csak elhanyagolható mértékben szűkül be (ez így is van). A leghosszabb holdfogyatkozások azok, amikor a Hold a Föld árnyékának közepén halad át: az ilyen áthaladás idejéből számítható a két átmérő aránya. Már Eratoszthenész előtt megállapították, hogy fogyatkozáskor a Föld árnyéka mintegy ötven perc alatt takarja el teljesen a Holdat (ez a Hold átmérőjére jellemző szám), a Hold pedig mintegy kétszáz perc alatt ér át az árnyék egyik oldaláról a másikra (ez a Föld átmérőjére jellemző szám). E két idő hányadosa a két átmérő átmérő hányadosa: Föld átmérője mintegy négyszerese a Holdénak. Erasztothenésznek a Föld kerületének (és ezzel átmérőjének) meghatározása után már csak osztania kellett…



Az árnyékról látható, hányszor nagyobb a Föld, mint a Hold. De a Föld
mérete ismert, így a Holdé kiszámítható.
A Hold valós, és látszólagos méretének összevetéséből kiszámolható a Föld- Hold távolság
Ezt ma már egy gimnazista is ki kell számolja az érettségin, de aki a módszert kitalálta A számoszi Arisztarkhosz (i.e. 310-230), a mai napig egyik legnagyobb csillagász volt.
A Föld–Hold és a Föld–Nap közötti távolságok arányát abból a meggondolásból kiindulva határozta meg, hogy amikor pontosan félholdat látunk, akkor a Föld–Hold–Nap által kijelölt FHN háromszögben a H csúcsnál lévő szög éppen 90°. Ebben a helyzetben a Nap és a Hold közötti szögtávolságot (j) megmérve a derékszögű háromszög FH és FN befogóinak aránya trigonometriai alapon meghatározható: cosj=FH/FN. Arisztarkhosz a j szöget 87°-nak találta, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a Nap tizenkilencszer van messzebb a Holdnál. (A szög pontos értéke 89°51’, amiből a távolságok aránya helyesen 1:400.)



A Nap tőlünk, mintegy 150 millió kilométerre van, ez a fénynek kb. 8.5 perc utat jelent. Ezt a távolságot kisebb csillagászati távolságok mérésére használják, ez s csillagászati egység jele CsE.
A fenti adatokból már gyerekjáték, a Nap látszólagos átmérőjének figyelembe vételével, kiszámolni a Nap valós átmérőjét, mely 111 szerese a Földének.
Vannak, még a bevezetőben feltett kérdésekből, azok megválaszolásával folytatom legközelebb.

Az előző alkalommal idéztem a zsidó-keresztény teremtés mítosz, első napjának történetét. Az ember hajlamos arra, hogy a világosság és a sötétség szétválasztását, összekapcsolja a Nap teremtésével. Pedig a Napot Isten csak a negyedik napon teremtette meg.
Addig elpepecselt még néhány dologgal.
„ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválassza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
És monda Isten: Gyűljetek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyült vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.”
De térjünk vissza még egy kicsit a Naphoz. Mindig elámulok, hogy mi mindenre voltak képesek az ókori tudósok. Aztán jött a vak hit, és Istenkáromlás volt nem a lapos földben hinni. Megégette a szent inkvizíció Giordano Brunot. (Perbe fogták, tanait nem vonta vissza, ezért hosszú per után a 1600. február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánította és elevenen elégettette. Bizonyos források szerint kivégzése előtt kivágták nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez.)
Bruno, tanait Kopernikusz elméletére alapította aki görög nyelvtudása révén ismerkedett meg az i. e. III. században élt görög csillagász, a szamoszi Arisztarkhosz ideájával, amely szerint a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering. 1510-ben már nagy vonalakban az ötlet nyomán dolgozta ki a heliocentrikus világmodellt, erről szóló tanulmányát.
Galileo Galilei a XVI század fordulóján felfedezte a távcsövet, meghonosította a fizikai kísérleteket. Megfigyeléseivel alátámasztotta a Nap központú, Heliocentrikus világképet.
1633-ban az inkvizíció perbe fogta, visszavonta tanait, és hátralévő életét gyakorlatilag házi őrizetben töltötte el.
Sok mindent elmond az, hogy a katolikus egyház csak 1992-ben érvénytelenítette az ítéletet.
1642 januárjában meghalt Galilei, és 43 januárjában megszületett Newton, az almás.
A legenda szerint a kertjében sétálva a fejére esett egy alma. Elgondolkozott azon, hogy ez milyen erőhatások miatt jöhetett létre. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a föld vonzza az almát, és valószínűleg ez fordítva is igaz.
Felfedezte az általános tömegvonzást. (Gravitáció)
A gravitációs vonzerő nagysága egyenesen arányos a két test tömegének szorzatával, és fordítva arányos a tömegközéppontjaik távolságával. Az érték függ egy gravitációs állandótól.
A gravitációs állandót először Henry Cavendish mérte meg 1798-ban. Nem nagyon mennék a részletekbe, hacsak valakit nem érdekel. Torziós ingát használt, ezt a mérést fejlesztette tovább Eötvös Lóránd, megalkotva az Eötvös ingát.
A lényeg, hogy a nehézségi gyorsulásból ki lehet számolni az egymásra ható tömegek nagyságát.
Tehát meg lehet határozni a Föld tömegét.
Tehát tudjuk, hogy milyen tömegű a Föld, mekkora a naptól való távolsága, Tudjuk, hogy egy év alatt teszi meg a nap körüli pályáját, ebből a sebessége kiszámítható, és meghatározható, hogy milyen tömegtű kell, legyen a Nap, ahhoz, hogy ne is zuhanjon bele a föld, de ne is szökhessen el.
A Nap tömege 1,9891•10 a harmincadikon kg. Ennek kb. 73,5%-a hidrogén, a többi szinte teljes mértékben hélium.
Ha a Földön megmérjük, hogy mekkora energia érkezik adott felületre a Napból, akkor kiszámíthatjuk, hogy mekkora energiát termel adott idő alatt a nap. Ebből kiszámítható, hogy mennyi hidrogénnek kell, a szükséges energia előállításához, átalakulnia. (Az eredmény másodpercenként 600 millió tonna.) Azt tudjuk, hogy eddig mennyi alakult át, így kiszámolható, hogy a Nap 4,57 milliárd évvel ezelőtt keletkezett.
Bevallom, egész beleizzadtam, míg eljutottunk az Asszuáni kútban tükröződő Naptól, a nap születési időpontjáig. Az emberiségnek ez eltartott vagy két évezredig.
Azt már tudjuk, hogy mikor, de hogy született a Nap, és persze a föld?

Erről legközelebb. Ígérem, nem lesznek képletek, és levezetések. 

Egyenlőre elég volt ezekből.

2014. november 16., vasárnap

Az én világom. 8.



Tetszik Acélnak a múlt idéző műsora. Tetszenek a zenei betétek.
Már az előzőekben is betettem egy,egy hivatkozást a Youtube-ról. Ezentúl is megteszem. Ide a Kalinka orosz népdalt választottam. Azokban a bizonyos 50-es években szinte minden második nap hallhattuk a rádióban.
Ez a változata 2009-ból van. Az Eurouvisio dalfesztiválján adták elő.


Ennyi OFF után térjünk vissza Spártához.
Mit szoktak tudni a spártaiakról? A fiúkat szigorú nevelésben részesítették, 300 harcos megállította a százezres perzsa sereget, a nem tetsző újszülötteket ledobták a Taigetoszról.
Kezdjük a végén. Mi az igazság? A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született vagy koraszülött volt, és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira és – a görög gondolkodás szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.
Spártának egyidejűleg két királya volt. Őket mindig ugyanaz a két család adta. A királyok legfőbb feladata a hadsereg vezetése volt.
A többi teljes jogú polgár, az ún. egyenlőek elvileg egyenlő jogokkal rendelkeztek. Részt vehettek a népgyűlésen, ami megválasztotta közülük a legfontosabb tisztségviselőket, az 5 ephoroszt, akik egyes egykorú vélemények szerint, a tényleges hatalmat birtokolva, türannoszként vezették Spártát. A vének tanácsába, élethossziglan választották a tagokat a 60 évesnél idősebb polgárok közül. A teljes jogú polgárok mellett Spárta egy igen tagolt társadalommal bírt.
A föld az állam tulajdona volt. A teljes jogúak kaptak állami földet, a föld nem volt felosztható. Voltak különböző egyéb rétegek, az indiai kasztokhoz hasonlóan, csak jobb átjárhatósággal. A földet mindig a legidősebb fiú örökölte.
a hüpomeiónok spártai születésű polgárok, másodszülöttek, akiknek nem jutott klarosz (föld birtok).
a mothaxok törvénytelen gyerekek voltak, akik a teljes jogú polgárok módjára kaptak kiképzést és teljesítettek katonai szolgálatot.
a treszanteszek olyan spártaiak voltak, akiket kizártak a teljes jogú polgárok (homoiosz) közül, mivel a harctéren gyáván viselkedtek.
a trophimoszok perioikoszok vagy külföldiek gyermekei voltak, akik spártai nevelésen mentek keresztül
a neodamódészek hoplitaként (nehézfegyverzetű gyalogos katona) való szolgálatáért felszabadított helóta volt az ókori Spártában.
a nothoszok is törvénytelen gyerekek voltak, de ők nem kaptak spártai nevelést.
A helóták az állam tulajdonában voltak. Egy-egy állami földterülethez, rendelték őket. A klarosz a rajta levő helótákkal együtt öröklődött tovább a homoiosz legidősebb fia számára, aki így lett a vezető réteg tagja. A helótákat nem lehetett szabadon adni-venni, mint a rabszolgákat, nem lehetett felszabadítani, de kölcsön lehetett őket adni. Helóták ezenkívül háztartási szolgaként is dolgoztak, egy részüket az ifjú spártaiak mellé rendelték ki felügyelő szolgaként. Kézművesek is kerültek ki közülük.
A helóták jelentették a spártai mezőgazdasági termelés gerincét, az egyelőek maguk semmilyen termelőmunkát nem végezhettek. A helótáknak termékeik fix részét, az ún. apophórát (ἀποφορά) le kellett adniuk gazdájuknak, a terméktöbbletet megtarthatták, ami mutatja jobbágyi és nem rabszolgastátusukat.
A duloszok adható-vehető rabszolgák voltak.

Megjegyzés!
Persze nem tudom én ezeket a görög szavakat mind fejből, de tudom a fontosakat. A többinek utánanézek, mikor ilyen, vagy hasonló dolgokat írok. Esetenként a forrásanyagból átveszek részeket. Olyannak szánom ezeket a bejegyzéseket, mint a saját jegyzeteim egy-egy témáról.
No, de térjünk vissza Spártához.

A fiúkat hét éves koruktól húsz éves korukig az állam nevelte, és igen kemény kiképzést kaptak. Kiváló, edzett katonákat neveltek belőlük, akiknek a céljuk a dicső halál volt.
Mi volt Spártában? Demokrácia? Diktatúra?
Is-is!
Az egyenlők számára demokrácia volt, mindenki más számára diktatúra. Sőt más, más réteg számára más, más volt a diktatúra foka.
Mi a különbség aközt, hogy valaki, ki van zárva abból, a társadalomban elfoglalt helye miatt, hogy állami tisztséget töltsön be, vagy nem kaphat trafik bérleti jogot, mert nem szimpatizál az uralkodó párttal. Teoretikusan semmi. Ez is korlátozza az emberi szabadságot, az is.
Most, hazánkban vita folyik arról, hogy még demokrácia van, vagy már diktatúra. Marhaság! Kinek a számára?
Az 50-es években a kép tisztább volt.
Az államforma is diktatúra volt. Proletárdiktatúra. A többség úralma a kisebbség felett.
Persze a proletár számára sem volt demokrácia. Az országot a szólamok szintjén, a PÁRT, a „munkásosztály élcsapata” vezette.
És ott demokrácia volt? Egy frászt!
A hivatalos ideológia szerint, ahol az ellenséget szétverték, ott az befurakodik a párt soraiba.
Figyelem! Mi magyarok vagyunk a magunk ellenségei. A saját értelmiségünk, polgárságunk. És persze harc folyt, osztályharc.
A valódi hatalom egy igen szűk csoport kezébe került, aki kívül volt annak a diktatúra jutott. Szinte mindenhez valami engedély, vagy igazolás volt szükséges.
Vajon a központi bizottság szabad volt? NEM! Az ország függetlensége erősen korlátozott volt, és erre nap, mint nap emlékeztetett mindenkit az a tény, hogy idegen csapatok állomásoztak itt.
A diktatúra viszont, egy határig önfenntartó. Vigyázol, hogy mit mondasz, mit csinálsz, kerülöd a bajt. Lenyeled a véleményed, még a gyereked előtt sem mondod, hogy nehogy elmondja.
A diktatúra, finom, szinte elszakíthatatlan hálója befon mindent.
Álljon itt az a vers, melynek minden szava igaz – volt, és csak remélem, hogy nem lesz megint valóság.



Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

  
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.


(1950)

2014. november 9., vasárnap

Az én világom. 7.




„Légy szíves add ide a zöld pulóveremet.” – szól hozzám a feleségem.
„A kékre gondolsz?” – válaszolok én.
Többször vitatkozunk, hogy egy adott szín kék, vagy zöld?
Végül megegyeztünk, hogy az türkiz színű. Nekem türkiz kék, Neki türkiz zöld.
Ez egy példa arra, hogy ugyanazt a dolgot máshogy nevezzük.
Arra a kérdésre, hogy „Kanállal eszed a főzeléket?” Én úgy válaszolok azzal, a feleségem azt mondja avval.
Egy dologra kétféle képen hivatkozunk.
Mást jelent a család Budapesten, és mást vidéken. A budapesti nem érti, mit kérdez, aki azt mondja Hány családod van? (Azaz hány gyereked van?) De, a válasz: kettő, és egy lány, akkor a család csak a fiúgyermek.
Sokszor zűrt okoz, hogy ugyanazt mondjuk, de mást értünk alatta, vagy egyet gondolunk, de mást mondunk.
Sok félreértéstől lehet megszabadulni, ha az ember újra fogalmaz. Azaz más szavakkal, megkérdezi, hogy a partner arra gondolt-e, hogy….
A politikai nézetkülönbségek egyik kiinduló pontja az arra a kérdésre adott válasz, hogy miből ered az állam hatalma?
Két ellentétes nézet viaskodik egymással. Sokakkal én azt vallom, hogy az ember minden jogúnak születik. A békés társadalmi együttélés érdekében a jogai egy részéről lemond, egy részének gyakorlását ráruházza az álamra.
Mások szerint minden jog eredeti birtokosa az állam, és az egyén csak azt teheti, amit az állam megenged.
Mi a helyzet, ha a kormány meg akarja adóztatni, mondjuk az internet forgalmat?
Akkor, ha minden jog az államé, és az egyénnek, csak azt lehet tenni, amit az állam megtehet, megteheti, hogy adóztat, és az egyén legfeljebb kérheti, hogy ne tegye ezt. Viszont, ha a jog eredendően az egyéné, akkor mondhatja, hogy a kormány ne tegye ezt, mert az erre vonatkozó jogot megvonja a kormánytól.
Ebben az utóbbi esetben például egy népszavazás felülírhatja a kormányzati elképzeléseket.
Kellő egyszerűsítéssel azt is mondhatom, hogy az egyik felfogás a demokrácia, a másik a diktatúra.
Családunkban bizonyos foglalkozások halmozottan fordulnak elő. Ilyen a jogászi, az orvosi, és a tanári. Én a vegyészettel, szinte elfajzott korcs vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy mindig érdekeltek filozófiai kérdések. Úgy gondolom, hogy ez az alapja a jogászságnak is.
Másodéves vegyészhallgató voltam, amikor a filozófia tanszék un. harmadik szakként meghirdette a filozófia felvételének lehetőségét.  Az oktató szólt, hogy talán jelentkeznem kellene. Jelentkeztem. Előbb kaptam volna náluk diplomát, mint a vegyészeten.
Aztán még csak választ sem kaptam.
Évtizedek múlva tudtam meg, hogy kellett az alapszervi KISZ vezető véleménye. M., a KISZ titkár, nem javasolt. M. paraszt gyerek volt, nem csak származását illetően, hanem viselkedésében is. Szólhatott volna, hogy nem tetszik a pofám. (Vajon miért mondják a bunkóra, hogy paraszt? Én sok paraszt emberrel találkoztam, de viselkedési értelemben nem voltak parasztok.)
De térjünk vissza diktatúrához. A diktatúra nem homogén valami, sok féle van.
Mondandóm megvilágításához szívesen hozok történelmi példákat, ezek közt is kedvelem az ókori Görög, és Latin eseményeket.
A hétköznapokban észre sem vesszük, hogy a kultúránk gyökerei addig milyen sok téren elnyúlnak. „A stadionba (Latin) befordultak a maratón (Görög) futók.”
Hogy is volt az a maratoni dolog?
„A maraton név Pheidippidész görög katona legendájához kapcsolódik. Amikor i. e. 490-ben az athéni seregek a marathóni csatában vereséget mértek a túlerőben lévő perzsa seregre, akkor a perzsa hajóhad Athén ellen indult, hogy még a győztes hadsereg visszaérkezése előtt elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész ekkor futva tette meg a mintegy 150 mérföldnyi távolságot Marathón és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja. Pheidippidész vagy más néven Philipidész, aki egyébként hivatásos futó volt, másnapra oda is ért Spártába. A spártaiak természetesen megígérték a segítséget, de nem vonultak csatába addig, amíg a holdtölte be nem állt. Ekkor Pheidippidész visszafutott Marathónba, hogy hírét vigye a spártaiak üzenetének. A spártaiak csak hat nap múlva jelentek meg, amikor a csata már eldőlt. A dicsőséges athéni férfiak megnyerték az összecsapást a perzsa hadsereggel szemben. A másik elhíresült legenda szerint azért futotta le a csata helyszíne és Athén közötti 40 km körüli távot, hogy a győzelem hírét megvigye, és figyelmeztesse az athéniakat a perzsa seregek közeledtére. A legenda szerint (Pheidippidész – ez a történet nem feltétlenül kapcsolódik az illető nevéhez) az üzenet átadása után holtan rogyott össze. De ez a történet inkább csak legenda.” (Wikipedia)
Tény, ami tény, nagyon nyüzsögtek a perzsák akkoriban a görögök környékén.
Ennek az volt az oka, hogy a görög városállamok megerősödő szerepe a földközi-tenger parti-kereskedésében veszélyeztette a perzsa érdekeket.
A maratoni csata után 10 évvel a perzsák megint megindultak a görögök ellen.
Az első komoly ütközetre a Thermopülai szorosnál került sor.
Itt Leonidász 300 spártai harcossal napokon keresztül feltartotta a perzsák előnyomulását, időt nyerve ezzel a görögöknek, hogy erőiket összevonják, és végül elkergessék a perzsákat Hellász területéről.
Valójában nem csak a spártaiak voltak ott. A segédcsapatokat is beleszámítva kb. 1 400 fő volt görög oldalról, és vagy 100 000 a perzsa oldalról.
Néhány görög élve maradt, de a spártaiak mind meghaltak.

Kik voltak a spártaiak?

2014. november 3., hétfő

Az én világom. 6.



Egy kis zene. Az 50-es évek közepén Ives Montand előadásában vettem meg életem első lemezén.




BUDAPEST ELŐSZÖR.

 Sötétben értünk a Kék Golyó utcába, ferdén szemben a kórházzal, ahol apám dolgozott. A harmadik emeleti folyosóról látni véltem a házhoz tartozó kertet, Nagy volt másnap a csalódásom látván, hogy a kert egy betonozott terület, és a szomszédház helyén egy lebombázott ház maradéka van. A szemközti sarkot is lebombázták, és a kórház sarkán lévő épület is megsemmisült. Egy bomba robbanás nélkül keresztül ment a lakásunk Ráth György utcai erkélyén, leszakítva a felét, kidűtve az ajtót ablakot, és az erkélykorlát felét. A ház első emeletének, és földszintjének nagy része kiégett. A mi lakásunk összes ablaka betört. A külső ablakok egy része olajjal átitatott csomagoló papírral volt beragasztva, a belső ajtókon a kitört ablakok funirral voltak pótolva. Az újra Romániához tartozó Szatmárnémetiből másfél szobányi bútort sikerült megmenteni.
A lakás belsőfalainak egy része kidőlt a háború alatt. Ezt, mire mi megérkeztünk rendbe hozták.

A jelen nem volt rózsás, de a jövő ígéretesnek tűnt.

Vége volt a háborúnak, a tágabb családban csak két haláleset történt Zoltán nagybátyámé, akit egy szövődményes tüdőgyulladás vitt el, és a Balassagyarmati Géza bácsi (nagyapám testvére) fia, Géza, esett el, már Magyarországon, közzel a szülői házhoz. Soha nem találták meg. Mi megint együtt voltunk, volt lakás, volt munkája apámnak.
A második, és harmadik osztályt a Csemegi utcai magán iskolában jártam ki. Biztos vagyok benne, hogy sokat köszönhetek az ottani színvonalas oktatásnak. Az iskolának a felsőbb osztályai a Bíró utcában voltak, a negyediket ott jártam ki, de akkor már az államosítás miatt nem volt magániskola.  Második, harmadikban volt angol oktatás. Miss. Kamilla, egy ismeretlen okból Magyarországon maradt angol származású tanárnő tanította. Különórákra is jártam. Az osztályokba fiúk, lányok vegyesen jártunk. Két kislányra emlékszem, Ernára, és a Debreceni Marira. Marika nagyon tetszett, már működött a tesztoszteron? Egyszer, közeledésként elgáncsoltam, és megsérült a vadonatúj, szép bőrcipőjének az orra.
Most is eszembe jut néha, és elszégyellem magam.  Jó képű fiú voltam. Szőke hajamhoz, megörököltem örmény dédanyám mély barna szemét. Szerettek a lányok. Természetesen viselkedtem velük, hamar rájöttem, hogy más a gondolkodásuk, mint nekünk, fiúknak. Például más volt a barátságról alkotott elképzelésük. Nekem egy barátom akadt, bár mindenkivel jóban voltam, Zilahy Ádámnak hívták. a Németvölgyi úton lakott.

 Anyám a háztartást vezette, nevelt minket. Apám sokat dolgozott. Belépett a szociáldemokrata pártba, ahol valami kerületi tisztséget is vállalt. A kommunista párttal történő pártegyesítésnél átvették a kommunista pártba. A labor szakvizsga során ismerkedett meg apám R. K. Bélával, aki ugyancsak orvos volt. Ő is és sokan mások, egyre többen tartoztak apám baráti körébe. Volt néhány régi ismerős is, elsősorban M. Béla, aki első elemitől volt apám barátja. Vegyész volt ekkor még gyermektelen, feltűnően szép feleséggel. Sűrűn mentünk vendégségbe Faberékhez. Faber orvos volt, és zsidó, apám Szatmárnémetiből ismerte, és a zsidóüldözések idején is barátsággal volt iránta. Volt egy András nevű fiúk, aki néhány évvel idősebb volt nálam. Levetett ruháit én örököltem, nagyon utáltam, mert nekem nem tetszettek, de szükség volt a ruhákra, hiszen Apám jövedelme, a lakás rendbehozatalát is nehezen fedezte. N. Karcsi bácsiék is a baráti körhöz tartoztak. Nem volt gyermekük, elektromérnök volt és, ha jól emlékszem az Orionban dolgozott, maszekban meg, feketén, rádiókat javított.

Talán 48-ban R. K. megbízást kapott egy addig még nem létező intézmény az Országos Vérellátó Szolgálat létrehozatalára. Csinos Felesége G. Sári kiváló operaénekes volt, és ezen keresztül bejáratos volt Rákosi Mátyáshoz.  R. K. felkérte apámat, hogy vállalja el a laboratórium vezetését, és apám javaslatára a vegyi terület vezetésével M. Bélát bízta meg. Az intézmény részben az ortopéd klinika egy részének az igénybevételével létre is jött a Daróci úton, ahol jelenleg is van. A három Béla óriási lelkesedéssel dolgozott, Munkájukkal, nyilván életek százait mentették meg. Háborús szelek fújtak, a munkájuk stratégiai jelentőségű volt. Kaptak is egy instruktort Moszkvából, Petrovszkijnak hívták, később a jó ideig a szovjetunió egészségügyi minisztere volt. R. K. személyesen nézte meg a moszkvai, és az amerikai, hasonló intézményt, és elkeseredett vitákat folytatott az instruktorral, valahányszor az amerikai módszer honosítása mellett döntött. A kapcsolat egyre feszültebb lett.

 Még két nyáron nyaraltunk Nyíregyházán, az egyik alkalommal odaadtak néhány napra kézi aratáshoz segíteni. Máig őrzöm az embertelenül kemény munka emlékét, és megértettem, hogy miért tanította Tata, hogy kenyeret nem dobunk ki, és később segített Ady sorainak megértésében: Mért fáj neked az égő élet?". 
1950-ben közeledvén a szeptember nagyapám egyre többet kérdezte, hogy mikor is mennek el a fecskék? (A népi megfigyelés szerint szeptember 8.-án). Elrepültek a fecskék, és velük aznap délután elment Nagyapám is. Ebéd után lefeküdt, mint szokott szunyókálni, és soha többé nem kelt fel. 86 éves volt.
Rövidesen nagyanyám is gyengélkedni kezdett, szüleim rábeszélésére felszámolta a nyíregyházi lakást, a házat úgyis régen államosították. A szegény kis cipész házát, amit a becsületben felnevelt  gyerekei építettetek neki, és, aminek végül ismét a gyerekek lettek a tulajdonosai. Röhej!! Nagy örömömre hozzánk költözött nagyanyám, de rövidesen nagyon rosszul lett, és nálunk halt meg májrákban. Az utolsó pillanatig Apám kezelte, amikor már a fájdalmait állandó, nagy adag morfiummal kellett csillapítani, nekünk gyerekeknek nem volt szabad a szobájába sem bemenni. Mindketten Nyíregyházán nyugszanak, a családi sírboltban.

Akkoriban még az urbanizáció nem mozgatta meg az emberek sokaságát. szinte mindenki ott lakott, ahol évszázadokon keresztül az ősei. A véradók viszont az egész országból jelentkeztek, Így kézenfekvő volt térképre vinni az adatokat, és ezután könnyű volt megállapítani, a vércsoport jellemzők alapján, hogy hol laknak a kunok, jászok, románok, németek leszármazottai. készítettek is a Bélák egy tudományos dolgozatot a témában, mely megjelenése előtt eljutott az egészségügyi tudományos tanács elé. Itt Petrovszkij fajbiológusnak nevezte a munkát, megkérdőjelezte a dolgozat készítőinek politikai megbízhatóságát. Nem volt eredménytelen a kirohanása. Rövidesen leváltották az igazgatói munkakörből R. K-t. A labort kettéosztották, és az egyik felének vezetését átvette apámtól. Az Amerika hangja rádió beszámolt, az egyébként zártkörű tudományos tanács ülésről, megjósolta a leváltást, majd a leváltás után úgy kommentálta a dolgot, hogy már csak idő kérdése, hogy a szakszerűtlen intézkedéseket halálesetek kövessék.
A halálesetek be is következtek.
 A dolog megértéséhez tennünk kell egy kis kitérőt. A szív normálisan külön kezeli az oxigénben gazdag, és szegény, kis, és nagy vérkört. A magzati élet során azonban ez nincs így, egy foramen ovale nevű ovális nyílás átjárást biztosít a két vérkör közt. Csak normális születési időponthoz közeledve zárul be ez a nyílás. Koraszülötteknél gyakran nyitva van.
Számos betegség esetén nincs szükség teljes vér beadására a betegnek, pl. az égésnél nincs szükség a vörös és fehér vérsejtekre, de kell a vér többi része, az un. plazma. Koraszülöttek esetén is hasznos ennek a készítménynek az alkalmazása.
A Bélák kidolgoztak egy eljárást ennek a készítménynek az előállítására. A vérplazma azonban tartalmazza a fibrin nevű fehérjét, mely a vér alvadásában játszik fontos szerepet, megfelelő körülmények közt szálakká rendeződik, megakasztja, mint egy szűrő a vér alakos ellemeit, és bekövetkezik a seb elzárása. Ezért szigorú előírás, hogy a vérplazma készítményt közvetlenül beadás előtt szűrni kell. Ennek elmaradása, különösen nyitott foramen ovaléval rendelkező csecsemők esetén végzetes lehet, a szálacskák a tüdő hajszálereit elzárják, embóliát okoznak.

A Madarász utcai kórházban a készítmény helytelen alkalmazása miatt 11 csecsemő halt meg, köztük ÁVO-s szülők gyermekei is. Amerika hangja bemondta.
Hetekig követték apámék minden lépését, végül, egyidőben 1950 Mikulásakkor este 10 óra után mindhármukat letartóztatta az ÁVO. Ekkor már a Krisztina téri Általános iskola 5.-es tanulója voltam. A házkutatáshoz, tanuk kellettek. Az egyik tanú Anyám volt. A másiknak a házfelügyelőt akarták Hívni, da Anyám javaslatára elfogadtak engem tanúnak. Alapos munkát végeztek, még a papírkosárba dobott indigót is elvitték.

Ti lehet nem is tudjátok, hogy mi az. Az írógépbe, két papír közzé betett harmadik speciális, festéket tartalmazó lap, mely a betűk nyomásának hatására a másolatot elkészítette. Az indigóról a másolatra került festék, hiánya megjelent az indigón mintegy tükörírás. Ezeket a papírokat is elvitték. El akarták vinni Zoltán nagybátyámtól ránk maradt sok ezer darabos lemezgyűjteményt is, mondván végig kell ellenőrizniük, nincs-e benne rendszerellenes mű. Szerencsére pontos katalógusunk volt, ellenőrizték szúrópróba szerűen, hogy korrekt a nyilvántartás, így aztán azt a helyszínen elolvasták, és a lemezek maradtak. Elvitték a brazíliai befogadó okmányt, soha nem kaptuk vissza. Apám szeretett fotózni, sok fényképe volt, azokat is elvitték, Mindent végig túrtak, voltak vagy hatan, reggelre végeztek, elmentek, és mi megint hárman maradtunk. A lakás már viszonylag rendben volt, megtakarított pénzünk nem volt, Anyámnak nem volt jövedelme, öcsém éppen elkezdte az iskolát, Valójában nem volt kire támaszkodni.

2014. november 2., vasárnap

Az én világom. 5.




Szeretem a zenét. Valójában zenei mindenevő vagyok. A minap botlottam Janis Joplin felvételébe. Nekem tetszik.

De, térjünk vissza az univerzumhoz, nézzük a maghasadást. Egy nagy atom, pl. egy uránatom képes szétszakadni két, vagy több kisebb atomra. A végtermék atomok tömege kisebb, mint a kiindulási atomé. A tömeg vesztesség energiává alakul. (E=mc2)

A tudományágak hatnak egymásra. Az elektromosság felfedezése lehetővé tette, hogy a vizet alkotó részeire bontsuk. Kaptunk egy rész oxigént, és két rész hidrogént. Lemértük egy, egy rész súlyát és azt tapasztaltuk, hogy a hidrogén súlyának tizenhatszorosa az oxigén.

Azt tapasztalták, hogy a vegyületekben mindig a hidrogén a legkönnyebb. Ezért azt mondták, hogy a hidrogén egy atomjának a súlya legyen 1. Az oxigéné 16, a szén 14, és így tovább.

Mendelejev orosz kémikus, rendszerető ember lévén, sorba rakta az elemeket atomsúlyuk sorrendjében, de úgy, hogy a hasonló tulajdonságúak egymás alá kerüljenek. Ehhez persze ki kellett hagyni helyeket, de megjósolta, hogy az oda illő elemeket később meg fogjuk találni. Így is lett.

Az egyik ilyen elem a hélium volt. A héliumot előbb a Napban fedezték fel színkép vizsgálat alapján, később itt a földön is megtalálták.

A napunk, szinte csak hidrogénből, és héliumból áll, és ontja a meleget. Vajon mitől?

A magfúziótól. Két hidrogén egyesül egy hélium atommá. De a két hidrogén nehezebb, mint a keletkező hélium. Naná, hogy a tömeghiány fedezi a keletkező energiát.

Itt a földön, spontán módon miért nem egyesül a hidrogén héliummá?

Mert nagyon nagy nyomás kell ahhoz, hogy a két atommag olyan közzel kerüljön egymáshoz, hogy összeolvadjanak.

A nap hatalmas tömege, és a létrejövő tömegvonzás, a nap belsejében beindítja a magfúziót.

De véges mennyiségű a hidrogén. Mi lesz, ha elfogy. Más atommagok fognak fuzionálni, és egyre nehezebb atommagok fognak kialakulni, mígnem minden át nem alakul szénné.

Ezután leáll a fúzió, a gáznyomás megszűnik, teret engedve az egyedül fennmaradó gravitációs erőnek és csillagunk belseje összeroskad, és fehér törpévé válik. Az összeroskadó mag egy rendkívül kompakt égitestként, voltaképpeni fehér törpeként marad fenn: a fennmaradó, nagyjából 0,6 naptömegnyi anyag egy Föld méretű gömbben sűrűsödik össze. A mag összeroskadása ismét energiát termel, ám az nem elegendő a szén további, még nehezebb anyagokat létrehozó fúziójához, így minden további energiatermelésnek vége szakad, a Nap csak a maradék energiáját sugározza ki. Ez a hősugárzó fázis ismét milliárd-tízmilliárd év hosszú folyamat lehet (az Univerzum jelenlegi, kb. 13,7 milliárd éves koránál fogva lényegében még nincs olyan fehér törpe, amely ennek a fázisnak végére érhetett volna).

Legvégül az összes energia kisugárzását, az égitest lehűlését követően a Napból egy fekete törpe válik majd. Ez egy kihűlt, passzív „csillagtetem”, amely mindössze gravitációs hatást gyakorol majd a környezetére. A jelenlegi kozmológiai modellek szerint ez az égitest akár végtelen hosszú élettartamot is megérhet, hiszen az Univerzum legvégsőbb koráig is fennmaradhat, amely kor mai ismereteink szerint végtelen.

A napnál nagyobb tömegű csillagoknál azonban nem áll meg a fúzió a szénnel, mert a csillag gravitációja olyan nagy, hogy képes nehezebb atommagot is létrehozni. Maximum a vasig képes ezt megtenni. A vasnál nagyobb magok létrehozatala nem energia felszabadulással járnak, hanem energiát igényelnek.

Miközben a hidrogén a fúzió során héliummá alakul hő termelődik. A nagyobb hőmérséklet és nyomás lehetővé teszi a nehezebb elemek fúziójának beindulását, sorra létrejön a szén az oxigén, neon és magnézium. Ezek további hőmérséklet és nyomásnövekedést eredményeznek, és egyre gyorsabb ütemben újabb és újabb fúziós reakciókat indítanak be. Létrejön a szilícium és a kén, majd belőlük a vas. A vas az atommagok között egy olyan végső állapotot jelent, amely fúzióval már nem alakul tovább, nem termelődik több energia, így a csillag vas magja összeroppan. Az események drámaian felgyorsulnak, ez az összeroppanás a csillag évmilliárdokban mérhető életéhez képest nagyon gyorsan, néhány óra alatt lejátszódik. Az összeroppanó vasmag helyére persze a csillag külső, könnyebb rétegei is elkezdenek bezuhanni. Közben azonban a csillag közepében a vas egy kis térfogatba zuhan be iszonyatos sebességgel, így felforrósodik, és ismét kifelé kezd repülni. Ez a kifelé haladó vas-front találkozik a befelé zuhanó külső rétegekkel. Az ütközés rendkívüli erejű lökéshullámot hoz létre kiszórva a világűrbe a külső rétegeket.

Ez a szupernóva robbanás. A mi napunk tömegénél 1.4 szer nagyobb csillagok már produkálják a szuper nova robbanást. Ilyen robbanás több féle van, de ez a legfontosabb számunkra, mert mindig egyforma mennyiségű fénykibocsájtásával járnak. Rövid ideig fényesebbek, mint a mi galaxisunk teljes fénye.

Ennek a fénynek a vizsgálatából megállapítható, hogy a szupernóva milyen messzi van. Mióta jön a fény?

Ezeket az objektumokat standard gyertyának nevezik.

A Hubble teleszkóp, - nem véletlen az elnevezése – látott már olyan távoli galaxist, mely alig párszázezer évvel az ősrobbanás után keletkezett.

Milyen az anyag egy csillag belsejében? Egyáltalán hogy viselkedik átlagos földi körülmények közt?



Olyan a dolog, mint egy bűnügyi helyszín. Itt vannak a nyomai egy 13.7 milliárd évvel ezelőtti eseménynek. De most kell megmondani, hogy mi történt akkor.

Talán ez az egyik legnagyobb kihívás, ami a tudományt érte.

Feltételezzük, hogy a kezdet, az idő, és a tér kezdete, egyúttal az anyag kezdete is volt.

Tehát az anyag vizsgálata közelebb vihet minket az események kiderítéséhez.

Azt tudjuk, hogy az anyag atomokból, molekulákból épül fel. Mi történik, ha egy pohár vízbe bedobunk pár kristály kálium-hipermangánt?

Lila csíkot húzva lesüllyed a kristályos anyag a pohár aljára. Viszont, ha mozdulatlanul hagyjuk a poharat, akkor is egy idő elteltével a víz egységesen lila lesz, és a kristály eltűnik a pohár aljáról.

Nyilvánvaló, hogy a lila molekulák elvándoroltak. Azt is megfigyelhetjük, hogy az elvándorlás, oldódás, annál gyorsabb, minél melegebb az anyag.

Az oldódás oka, hogy a molekulák mozognak. A kálium-hipermangán kristály felületéről, ahol a többi kálium-hipermangán vonzása kisebb könnyen belép a víz molekulák közzé.

A tiszta kálium-hipermangán szobahőmérsékleten kristályos, ez azt jelenti. hogy a molekulái, egymáshoz viszonyítva a tér egy meghatározott pontjában kell, hogy legyenek, a szerkezete szabályos. Pontosabb azt mondani, hogy a tér meghatározz pontja körül kis tágasságú rezgő mozgást végeznek.

Ha hűtöm, a mozgás intenzitása csökken. Melegítéskor növekszik. A közölt hőenergia, mozgási energiává alakul.

Ha kellően megmelegítem, akkor a molekulák el tudnak szakadni a kristályrács számukra kijelölt pontjától. Összeomlik a kristály. Ez a hőmérséklet jellemző az anyagra, olvadáspontnak hívják.

A szobahőmérsékleten szilárdnak tetsző anyagok nem mind kristályosak. Léteznek "szilárd" anyagok, melyeknek a szerkezete nem szabályos. Ilyen például az üveg (itt csak egységes összetételű anyagokról beszélünk.).

Ha megolvad egy anyag, akkor folyadék lesz belőle. A folyadékokban az anyag részecskéi még eléggé vonzzák egymást ahhoz, hogy állandó legyen a térfogatuk, de az alakjuk, már nem az, felveszik az edény alakját.

Az üveget, ha melegítjük, nincs egy meghatározott hőmérséklet melynél megolvadna. Lassan lágyul meg. Ilyen például a szurok , vagy a viasz is. Gyakorlati tapasztalat, hogy egy gyertya, anélkül, hogy megolvadna, képes az alakját megváltoztatni. Elég, valami olyan helyre rakni, ahol nincs végig alátámasztva. A gyertya hidegen is folyik. Tehát a gyertya folyadék, még szobahőmérsékleten is. Ezeket túlhűtött folyadéknak hívjuk. Ilyen túlhűtött folyadék az üveg is. Az üveg lassan képes kristályossá válni. Ekkor elveszti az átlátszóságát. Óegyiptomi sírokban találta több ezer éves üvegcséket, melyek kikristályosodtak, és elvesztették átlátszóságukat.

A napjainkban használt műanyagok többsége is ilyen túlhűtött folyadék.

Akkor, ha a folyadékot melegítjük, az alkotórészek mozgása gyorsul. Egyre több részecske sebessége lesz olyan nagy, hogy el tud szabadulni a többiektől. Az egynemű anyagoknál található egy olyan hőmérséklet melyen az egész gázneművé alakul.

Akkor, ha egy zárt edényt megtöltünk gázzal, a rohangáló molekulák (atomok) időnként neki ütköznek az edény falának, nyomást gyakorolnak rá. Ha az edény méretét a felére csökkentem, de a hőmérsékletet nem változtatom, akkor a részecskék sebessége ugyan változatlan marad, de az ütközések száma, így az edényben uralkodó nyomás a duplájára nő.

Egyes anyagok vezetik az elektromosságot, mások nem. Legalábbis földi körülmények közt. Ezek a fémek.

A fémek olyan szilárd halmazállapotú anyagok, melyeknél az atomok magja a kristályrács meghatározott pontjaihoz vannak kötve, de az elektronok nem. Az elektronok könnyen átlépnek a szomszéd atommaghoz, és az ott lévő tovább megy.

Lényegében egy közös elektron felhő veszi körül a pozitív töltésű atommagokat.

Könnyű belátni, hogy az elektron eltávolítása az atommagtól energia igényes. A pozitív atommag vonzza a negatív elektront, ha el akarjuk távolítani, ezzel a vonzással szemben kell erőt kifejteni.

10 000 fok környékén, a közölt energia már elegendő ahhoz, hogy az anyag állapota, bármilyen anyagról van szó, átalakuljon, és a negyedik halmazállapotnak is nevezett plazma állapotba kerüljön. Ekkor az anyagot alkotó atomokról egy vagy több elektron leszakad, és így a plazma ionok és szabad elektronok keveréke lesz. Mivel az elektronok már nem lesznek az atomokhoz kötve, hanem szabadon mozoghatnak a plazmában, a plazma elektromosan vezetővé válik és az elektromágneses mezőkkel kölcsönhatásba lép.

A világegyetem látható anyagának 99%-a ilyen állapotú anyag. A Napunk is ilyen állapotban tartalmazza az anyagát.


2014. november 1., szombat

Az én világom. 4.




SZATMÁRNÉMETITŐL KLAGENFURTIG.

Az európai hatalmak még hitték, hogy amit elrontottak Trianonban, az diplomáciai eszközökkel helyrehozható. Visszacsatolták Erdélyt Magyarországhoz. Szatmárnémeti újra magyar lett, és szüleim viharsebesen odaköltöztek. Apám volt a betegbiztosító egyik orvosa, a MÁV körzeti orvosa, szolgálati hajtánnyal, a fegyházat, és a nyilvános házat is ő felügyelte, és a kórház idegosztályán is dolgozott. Persze volt magánrendelője. A főúton laktunk, később látott recept papírokból úgy emlékszem, hogy Széchenyi útnak hívták.

Ebből az időből, 3-4 éves koromból vannak első megmaradt emlékeim. Emlékszem, hogy emeleten laktunk, emlékszem a lépcsőházra, és a kapualjra. tudom, hogy, ha kilépünk rajta, akkor jobbra kell fordulni, majd nemsokára átmegyünk egy téren. A tér után balra befordulva eljutunk Molnárékhoz a patikushoz, ahol lakott Molnárék Pötyő nevű, korban hozzám illő lánya. Sokat voltunk náluk, a gyógyszerészéknél, sokat játszottam Pötyővel. A szomszédúkban egy fényképész volt, és lehetett találni a 6x9-es negatívok fa, és fém kombinált spulnijait. Azokkal sokat játszottam.  Emlékszem egy ablakra, ahol Fehérmamával a sakk készlet bábuit mosdattuk, vagy azon versenyeztünk, hogy ki találja el, férfi, vagy nő jön.
Más emlékem nincs ebből az időszakból, de tudom, hogy Apám sikeres orvos volt. Hamar tollasodni kezdett a család.
Ekkor elérte az országot a háború. Apámat behívták katonának, és szinte az egész háború alatt az első vonalban volt orvos.

Anyám várandós lett Géza öcsémmel. Igazán kislányt szerettek volna, Katikát.

Mikor 44 elején megszületett az öcsém, apám kapott egy kis eltávozást. Emlékeim közt nincs olyan idő, amikor nem volt öcsém. Azt viszont "öröktől fogva" tudom, hogy az én feladatom vigyázni rá. Igyekeztem is mindig megfelelni ennek a belém nevelt feladatnak.

9 nappal az öcsém születése előtt a németek elfoglalták Magyarországot, és a nyilasok átvették a hatalmat.

Ahogy a front vonult keletről nyugatra, apám gondoskodott arról, hogy mi a körülményekhez képest biztonságban legyünk. Először Szatmárnémetiből Nyíregyházára vitt anyám szüleihez minket. A Nyírfa tér 12 alatt laktak, abban a házban, amit a dédapámnak építettek a gyerekei.
Innen Leányfalura kerültünk, ahol Laci bácsinak volt egy szép kertje és benne egy háromszobás villa. Mielőtt az oroszok elérték volna Budapestet, Apám szerzett egy nyílt parancsot, és ennek a fedezete alatt elvitt minket a Szombathely közelében lévő Vépre.
Szórványos emlékeim közt szerepel Szombathely bombázása, és az oroszok általi megtámadása. A z oroszok éjjel megtámadták a várost, szinte nappali fény volt Vépen a Sztálingyertyák fényétől, a hangzavarban beszélni sem lehetett. Néztük egy parasztház udvaráról, csodáltuk, és féltünk. Ha behunyom a szemem, ma már igazán csak a félelmet tudom felidézni.
Az alakulat fegyelmezetten, és velünk együtt hagyta el az országot, és kerültünk 44-45 telén az ausztriai Künsdorfba. Itt egy közeli kolostorba szállásoltak el minket. A fegyverletétel itt ért.

A hadifoglyoknak, mi is azok voltunk, be kellett vonulni a Klagenfurt mellett lévő, angol-amerikai táborba.

Nincs sok emlékem ebből az időből, emlékszem az amerikai bab konzervre, lapos nagy szemű bab, igen finom volt, sokért nem adnám, ha még egyszer megkóstolhatnám, emlékszem a bomber Jackire, és a nyáron is havas hegycsúcsokra. Évtizedekkel később mikor arra jártam összevethettem a valóságot az emlékekkel, rendben volt, csak talán a hegyek lettek alacsonyabbak. :-))

Legszebb emlékem, ebből az időból, hogy egyszer apám elvitt egy patakhoz pisztrángra horgászni, több óra sikertelenség után, már pakolt, amikor rábeszéltem, hogy egy kicsit arrébb még próbáljon szerencsét. Sikerült. Az alig méretes pisztráng fejedelmi falat volt.

Apám valószínűleg világosan látta, hogy mi következik itthon. Elkezdett angolul tanulni, és bevándorlási kérelemmel fordult a Brazil hatóságokhoz.

Az engedélyt, a nagy hengeres tokban, egy rendkívül díszes okmányt, meg is kaptuk, de Anyám másképp döntött. Velünk, gyerekekkel jelentkezett egy hazainduló vonatra, mondván, hogy a szüleit nem hagyja el. Apámnak nagy ügyességre volt szüksége, hogy velünk együtt jöhessen haza. Brazília ugrott.

A szerelvényről, mely hazahozott minket, lényegében Nyíregyházán szálltunk le.
NYIREGYHÁZA.

A már idézetteken kívül nem nagyon van életem első 5 évéből emlékem, vannak persze történetek, melyek velem történtek, de nem emlékszem rá, szüleim mesélték. Túlnyomó részt hangulatokat őrzök. Őrzöm a hazavezető út hangulatát is.

Tatáékhoz mentünk a Nyírfa tér 12-be. A Nyírfatér a piac, és a templom közelében egy poros utcácska volt, mely a végén egy térré szélesedett ki, a tér közepén egy artézi kút volt. A környékbeliek innen hordták az ivóvizet. A ház szinte a tér sarkán volt. Mi is innen hordtuk az ivóvizet. A földszintes házat, mint mondtam, a Kerekes fiúk építtették dédapámnak. A ház alaprajza egy szögletes sarkú u betűt formázott, így mintegy körbeölelte a kis kertet. Zárttá, szinte átriummá, az tette a kertet, hogy az u felső, nyitott részét a szomszédház tűzfala zárta le. Két lakás volt a házban. Az utcafronttal szemben állva, az U jobb száránál nagy vaskapu osztotta ketté a házat. Balra a nagyobbik részben nagyapámék laktak, jobbra Kecskés néni, és a fia, aki akkor kezdett Budapesten egyetemre járni, mikor én az első elemibe.  Később a gödöllői egyetem professzora lett. Megpróbált Rita egyetemi felvételében segíteni, de eredménytelenül. Ebben alighanem nem ő volt a hibás.

Na, szóval, ide kerültünk a háború után. Nincstelenül. A rajtunk lévő ruhán kívül szinte semmink nem volt. Nagyapám már túl volt a nyolcvanon. Négy szobájuk volt. Az utcafronti résznek a kert felé eső oldalán tágas, beépített veranda volt. Konyha, kamra, padlás, pince.
Nem volt folyóvíz, és nem volt fürdőszoba. A wc-t az udvarra kimenve lehetett megközelíteni, de nem külön állt, hanem benne volt az épületben. Az egyik szobába beszállásoltak egy orosz őrnagyot, Alexandert. Alexander áldott jó ember volt, jelenléte biztonságot jelentett, és néha az élelmezésünkhöz is hozzájárult. Egyszer itta le magát, akkor, amikor megtudta, hogy az alakulatát hazarendelték. Kiderült, hogy ezeket az alakulatokat, "elfelejteni a nyugati stílust" Szibériába vezényelték egy időre.

A maradék három szobán osztoztak velünk nagyszüleim. Egy szobába voltak ők, egybe mi gyerekek, és a szüleim a harmadikban. Apám azonban hamar felköltözött Budapestre, elhelyezkedett a mai Onkológia elődjénél, a postás korháznál, letette a labor szakvizsgát, és főorvos lett a laborban. Lakást keresett, és megpróbált otthont teremteni nekünk. De egy kicsit előre szaladtam a történetben, térjünk vissza a Nyírfa térre.

Tata maga volt a megfellebbezhetetlen tekintély, a legfőbb erkölcsi mérce, aki a családját egy hangos szó nélkül, egy, egy szemvillanással irányította. Poroszos rend uralkodott. Enni akkor lehetett elkezdeni, mikor jó étvágyat kívánt, és az asztalbontást az jelezte, mikor azt mondta: "Egészségünkre!". A háztartást nagyanyám vezette, mindig volt cseléd lány, korábbi tanítványai gyereküket, unokájukat adták oda, hogy tanulják meg a háztartás vezetését. Ebéd 12-kor, vacsora mindig egy időben, pénteken nagymosás, és tészta étel, vasárnap húsleves, rántott csirke, sütemény. Pénteken jött tanyáról a tejes asszony, hozta a tejet, sajtot, tejfölt, tojást. Szombaton a nagyanyám piacra ment, vasárnap délelőtt templomba jártak. Mindennek meg volt az ideje, ha érett a málna, málnaszörp készült egész évre, amikor zöld volt a dió, akkor befőtt lett belőle, az aludttej a pince vakablakában készült, a téli zöldség a pince homokjába tárolódott. A téli tüzelőnek szánt ölfát nyáron megvették. Nagyanyám kiválóan főzött, a fatüzeléses tűzhely, az egész konyha ragyogott. Nagyapám a kertet gondozta. Ügyelt a rózsa bokraira, termesztett zöldséget, volt hely a virágoknak, gyom viszont nem volt. Egy dolog keserítette meg, sok lótetű volt. Na, több sem kellett ahol lukat láttam a földben, rögtön vizet öntöttem bele, levadászandó az ellenséget. Játszótárs nem akadt, az öcsémet leszámítva, viszont rengeteg pók volt, gyűjtöttem is őket rendesen.

Ezekre az időkre már élesen emlékszem. Utólag már tudom, hogy a béke, szeretet, szigete volt számomra, ahonnan nem kellett menekülni, ahova meg térhetett az ember. Nem értettem azonban, hogy hova lett az apám, szükségem lett volna rá, és csak ritkán láttuk, nekem legalábbis ritkának tűnt.

Volt a házban villany, de nem mindenütt, ezért elég sok gyertyát használtunk, a lefolyt viaszt nagyapám összegyűjtötte, és volt egy szerkentyűje, mellyel új gyertyát öntött. Elkezdtem én is gyűjteni a viaszt. Versenyeztünk, és én mindenáron győzni akartam, ezért egy kész gyertyát is begyűjtöttem. Amikor ez kitudódott, Tata elővett, és kioktatott a tisztességes versenyről. Máig szégyellem magam a csalásért.

Tata volt talán az egyetlen ember, akire Apám is felnézett. Kölcsönösen szerették egymást. Apám a háborút az Ő szarvasbőr csizmanadrágjában csinálta végig. Jó volt ez a hideg orosz télben.

 Az első osztályt Nyíregyházán jártam ki. Tata vitt az iskolába, és jött értem, ellenőrizte, hogy meg van-e a leckém. Néha késet, és ekkor egyedül indultam haza, biztos rémült volt, hogy hova tűntem. Később igyekeztem olyan útvonalon haza menni, hogy ne találkozzunk. egy idő után már engedték, hogy egyedül közlekedjek. Az iskola, vallásomnak megfelelően a Római Katolikus Elemi Iskola volt. Meg is tanították rendesen a katekizmust.
Komolyan hittem Istenben, itt voltam első áldozó. A dolgok oka azonban már ekkor érdekelt. Emlékszem, egy időben az foglalkoztatott, hogy mi van a széllel. Az nyilvánvaló volt, hogy a szél a levegő mozgása, de mitől mozog. Végül megállapítottam, hogy öröktől fogva mozog, a szél jár a föld körül, nem keletkezik, és nem szűnik meg. Istent is kerestem, meg akartam érteni, tapasztalni akartam, vágytam létének egyértelmű bizonyítékára, és nem találtam, ezért megrendült a hitem, végül ateista lettem. De ez később volt.

Mire elvégeztem az elsőt, Apám talált egy romos lakást Budán, valahogy elhozta Szatmárnémetiből, ami a lakásunkból megmaradt, és 47 nyarán felköltöztünk Budapestre.


Most november elsején égnek a mécsesek, feleségem eltávozott szerettei, és az én szüleim, nagyszüleim emlékére. Haláluk semmivel nem pótolható űrt hagyott a lelkemben.